Nem kudarc a NATO-beli szereplés
A tekintélyes amerikai napilap volt közép-európai tudósítója szerint az első három új tag - Magyarország, Csehország és Lengyelország - eddigi szereplése nem kudarc, és az Egyesült Államoknak stratégiai értelemben kedvező fejlemény, hogy az új tagállamok idővel erős politikai szövetségessé válhatnak.
Diehl a napilapnak elmondta: előzetesen sok befolyásos emberrel beszélt, akik egy része Clinton idején foglalkozott a közép-európai térséggel, mások azonban a Bush-kormányban töltenek be felelős posztokat. Az újságíró hozzátette: nem gondolta, hogy a választási kampány miatt cikke ennyire az érdeklődés homlokterébe kerül, hiszen írása elsősorban a NATO-ról és nem a budapesti politikáról szól. Azzal a kijelentéssel kapcsolatban, hogy a Bush kabinet az MSZP győzelmének szurkol, Diehl csak annyit mondott: - Amit írtam, magáért beszél.
Diehlt (magyar idő szerint kedd estig) a napilap értesülései szerint nem kereste meg sem a magyar Külügyminisztérium, sem a washingtoni magyar nagykövetség. A Washington Post szerkesztőségi és olvasói oldalain gyakran adnak helyet a cikkeikre reagáló írásoknak, így ha ilyet kapnak, közlését fontolóra veszik, nyilatkozta Diehl arra utalva, hogy Horváth Gábor külügyi szóvivő kedden közölte: a magyar álláspontot tartalmazó helyreigazítást tennének közre a lapban.
Nyíltabban bírál a Bush-kabinet
A Bush kabinet új stílusa mutatkozik meg abban, hogy Washington az eddiginél nyersebben mondja ki a véleményét - nyilatkozta a napilapnak az ügy kapcsán az amerikai külpolitika egyik neve elhallgatását kérő szakértője. A nyersebb fellépés azonban nemcsak Magyarországra vonatkozik. A The Washington Post Orbán Viktort élesen bíráló cikke aligha születhetett volna meg az amerikai külpolitika irányítóival való konzultáció nélkül -véli a szakértő, aki szerint a cikkben leírtak alapvetően az amerikai nézőpontot tükrözik - még ha a külügyi szóvivő ezt diplomatikusan cáfolta is.