Paulina
16 °C
20 °C

Bizalmi szavazást kér Prodi

2007.02.24. 13:43
Giorgio Napolitano olasz államfő két napig egyeztetett a pártok vezetőivel miután meghozta döntését, hogy nem fogadja el Romano Prodi miniszterelnök lemondását. Prodi várhatóan a hét közepén bizalmi szavazást kér a parlamentben, külön napokon szavaznak majd az alsóházban és a szenátusban.

Nem fogadta az olasz államfő Romano Prodi miniszterelnök lemondását, és arra kérte őt szombaton, maradjon meg posztján, a jövő héten pedig kérjen bizalmi szavazást a parlamentben. Giorgio Napolitano így próbálja meg megoldani Prodi szerdai lemondása után kialakult belpolitikai válságot.

Az államfő csütörtökön és pénteken tárgyalt a parlamenti pártokkal a megoldási lehetőségekről. Napolitano meggyőződött arról, hogy Prodi kellő támogatottságot élvez a törvényhozásban, majd szombaton hivatalába kérte őt, tárgyalt vele, és bejelentette döntését. Prodi azt mondta a találkozó után: "Amint lehet, bizalmi szavazást szeretnék, megújult lendülettel és egyesített koalícióval".

Várhatóan más napon tartják majd a szavazást az alsóházban és más napon a szenátusban, a bizalmi szavazás eljárása szerdán kezdődhet. Döntése bejelentésekor az államfő kitért arra is, hogy sem az előre hozott választásoknak, sem a nagykoalíciónak - amelyet Silvio Berlusconi volt miniszterelnök és más konzervatív politikusok szorgalmaztak - nem lett volna elegendő támogatása. A legtöbb párt egyetértett abban, hogy az előre hozott választásoknak a - jelenleg a kis pártoknak kedvező - választójogi törvény módosítása nélkül nem lenne értelme - fejtette ki Napolitano.

A balközép kormánykoalíció üdvözölte az államfő döntését, hogy nem fogadta el a miniszterelnök lemondását. A koalíciós pártok vezetői csütörtök este fogadtak el egy 12 pontos politikai programot, amivel kiálltak amellett, hogy továbbra is Prodi legyen a kormányfő. A 12 pont egyebek mellett támogatja az olaszok afganisztáni szerepvállalását is.

A miniszterelnök azután nyújtotta be lemondását, hogy külügyminiszterének beszámolója, amelynek egyik kulcskérdése az afganisztáni olasz misszió fenntartása volt, nem kapta meg a többség jóváhagyását szerdán a szenátusban. A BBC tudósítója szerint a 12 pont elfogadása ellenére a kormánykoalíció továbbra is ingatag marad.