Zavargások Koppenhágában egy rendőrségi kilakoltatás miatt

Mintegy 75 fiatalt vett őrizetbe csütörtökön a rendőrség Koppenhágában, miután a rohamrendőrök összecsaptak több száz tüntetővel. A demonstrálók egy ház kilakoltatása ellen tiltakoztak.

A város Noerrebro negyedében álló, négyemeletes egykori színházépületet, az Ungdomshuset (ifjúsági ház) negyedszázada használták jogellenesen punkok, peremhelyzetű fiatalok és az underground kultúra képviselői. A létesítményt hat évvel ezelőtt vásárolta meg egy keresztény kongregáció, azóta sejteni lehetett, hogy az önkényes házfoglalóknak (squattereknek) hamarosan költözniük kell.


Galéria az összecsapásról

A rendőrség már hetek óta készült a kilakoltatásra, miután tavaly két dán bíróság is felszólította a fiatalokat az épület kiürítésére és átadására. Utóbbiak ezt megtagadták, arra hivatkozva, hogy a városnak nincs joga kiűzni őket egy lakott ingatlanból. Egy rendőri elitegység helikopter és több vízágyú támogatásával csütörtök reggel 7 órakor kezdte meg a kilakoltatási akciót. A sajtó által közvetített eseményre fiatalok csoportjai érkeztek, akik közül több tucatnyian összecsaptak a rendőrökkel, miközben a helikopterből a dán terrorellenes alakulat tagjai ereszkedtek az épület tetejére. Ezután rohamrendőrök zárták le a környező utcákat és elvezették a házfoglalókat. Néhány aktivista utcakövekkel dobálta a rendőröket és szemetes konténerekből barikádokat emelt Koppenhága belvárosának több pontján.

Rendőrségi közlés szerint az épületben legkevesebb 35 fiatalt vettek őrizetbe, míg több tucatnyi társukat, akik megpróbálták áttörni a kordont, az utcán fogták le. Az őrizetesek között külföldi állampolgárok is akadnak, de a rendőrség szóvivője ezt illetően nem bocsátkozott részletekbe. Az akció egyetlen komolyabb sérültje is külföldi, német állampolgár – őt kórházba szállították, de sebesülése nem súlyos. A koppenhágai hatóság szóvivője azt nyilatkozta, hogy a rendőrség ura a helyzetnek, és felkészült esetleges újabb zavargásokra.

A házfoglalók decemberben már tüntettek a kilakoltatás ellen, akkor a rendőrség 300 embert vett őrizetbe.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31