Alfréd
-2 °C
2 °C

Hamis volt az iráni belügyminiszter oxfordi diplomája

2008.09.30. 17:46
Irán augusztusban kinevezett belügyminisztere, Ali Kordan beismerte, hogy hamisított az oxfordi díszdoktori diplomája, de azt is mondta, hogy nem tudott róla, egy közvetítő csapta be.

Hamis volt Ali Kordan, az új iráni belügyminiszter oxfordi díszdoktori diplomája, ezt maga a politikus is kénytelen volt beismerni, számolt be az Iran című napilap kedden. Kordan azt állította, hogy egy közvetítő csapta be.

A miniszter Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökhöz írt levelében azt hangsúlyozta, nem is sejtette, hogy diplomája, amelyet nyolc éve kapott, hamis lehet.

A Kordan önéletrajzában szereplő oxfordi díszdoktori cím hitelességét már augusztusi kinevezése idején kétségbe vonták az iráni képviselők. Később Nagy-Britannia legrégibb egyeteme közleményt adott ki, mely szerint "semmiféle olyan okmánnyal nem rendelkezik, amely szerint Ali Kordan díszdoktori vagy bármiféle más oklevelet kapott volna az egyetemtől".

A vita élesedésével Ahmadinezsád elnök sajtószóvivője arra szólította fel a minisztert, hogy "hozzon bátor és helyes döntést, mielőtt mások hoznának helyes döntést ebben a kérdésben."

Ali Kordan az iráni elnöknek írt levelében elismerte, hogy a diploma hamis, de azt állította, hogy ezt nem is sejtette. Mint fogalmazott, a díszdoktori címet egy közvetítőn keresztül kapta, aki a brit egyetem teheráni képviselőjének mondta magát. "A doktorátust tapasztalatom és ama dolgozat alapján nyertem el, amelyet az oxfordi egyetemnek küldtem a közvetítőn keresztül” - írta Ali Kordan. Úgy fogalmazott, hogy az okmány hitelességének kérdése fel sem merült benne.

Az iráni elnöknek írt levelében Ali Kordan nem nevezte meg a közvetítőt és arról sem szólt, hogy adott-e pénzt a díszdoktori címért. Közvetve elutasította a lemondás gondolatát is.

"Amikor megbízottam Oxfordba látogatott, meglepve értesültem arról, hogy az egyetem nem erősíti meg a diplomát... Megpróbáltam kapcsolatba lépni a közvetítőmmel, de nem találtam rá, és arra a következtetésre jutottam, hogy ő volt az, aki hibásan járt el" - írta az iráni elnöknek a belügyminiszter. Hozzátette, hogy feljelentette a közvetítőt.