Az angol kormány is szkeptikusan reagált a bagdadi lépésre. Tony Blair kormányfő szóvivője úgy fogalmazott, hogy Irakra mindig is jellemző volt, hogy játszadozik a világgal. "Kivárunk, és megnézzük mit tesznek le az asztalra."
A francia diplomácia várakozó álláspontra helyezkedett. Dominique de Villepin külügyminiszter kijelentette, a nemzetközi közösségnek most szaván kell fognia Szaddam Husszeint. Véleménye szerint a biztonsági tanács tagjainak mérlegelniük kell, hogy milyen további lépések meghozatala szükséges azután, hogy az ellenőrök visszatérnek az országba.
Oroszország üdvözölte Bagdad bejelentését. A külügyminisztérium szerint a vizsgálatok megkezdése fontos lépés az iraki konfliktus megoldása felé. Így az ország szuverenitása, és területi épsége sem sérül. Igor Ivanov külügyminiszter szerint ezzel elhárult a katonai akció veszélye, és megnőtt az esély arra, hogy politikai síkon rendeződjön a kérdés.
Előzmények
A nemzetközi fegyverzetellenőrök 1998-ban hagyták el Irak területét, röviddel az amerikai és brit légierő által megkezdett bombázások előtt. A légitámadás büntetőakció volt, mivel Bagdad folyamatosan hátráltatta az ellenőrök munkáját, akiknek az lettvolna a feladatuk, hogy a tömegpusztító fegyverek teljes körű megsemmisítését ellenőrizzék. Irak ezek után nem volt hajlandó visszaengedni a szakembereket az országba.
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Husszein megdöntésére készül, és a palesztinokkal tárgyal az Iraki Független Kormány Magyarországon tartózkodó elnöke.
Rovataink a Facebookon