Arnold, Levente
17 °C
28 °C

Amerikai robotrepülőgépek lőttek egy pakisztáni falut

2008.09.08. 11:33
Tucatnál is több halálos áldozata is van annak a légicsapásnak, amit amerikai robotrepülőgépek intéztek egy pakisztáni falu, illetve az ott élő iszlamista fegyveresek ellen.

Amerikai pilóta nélküli repülőgépek támadtak egy falut hétfőn Pakisztán északnyugati részén, Mirámsáh város, Észak-Vazirisztán törzsi terület székhelye térségében, közel az afgán határhoz. Pakisztáni katonai források közölték, hogy legalább tizenhárom ember meghalt és húsz megsérült a robbanásokban. A halottak között hat civil és hét külföldi van - ez utóbbiak esetében üzbégekről és arabokból van szó, de pontos kilétük egyelőre nem ismeretes.

A katonai hírszerzés egy névtelenül nyilatkozó tisztje közölte újságírókkal: több rakéta csapódott be a falu területén. Egy vallási iskolát találtak el és a mellette lévő házat. A vallási iskolát (medreszét) iszlamista fegyveresek egy veterán parancsnoka, Dzsaláladdín Hakkani alapította. Hakkanit az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezet vezetője, Oszama bin Laden régi barátjának tartják.

A falu egy lakosa azt mondta külföldi tudósítóknak, hogy két, pilóta nélküli repülőgép lőtte ki a rakétákat. Mirámsáh központi kórházában orvosok arról számoltak be, hogy 15-20 sebesültet szállítottak be hozzájuk, többségük gyermek és nő. Hakkani egyik gyermeke azt monda, hogy apja a támadás idején nem tartózkodott házában.

Az Afganisztánban harcoló amerikai alakulatok több rakétacsapást mértek az utóbbi napokban pakisztáni területen lévő célpontokra pilóta nélküli repülőgépek bevetésével, és földi erőik is támadást hajtottak végre pakisztáni területen a tálibok (Afganisztán előző, iszlamista urai) ottani feltételezett állásai ellen. A pakisztáni kormány tiltakozott az Egyesült Államoknál a területén végrehajtott amerikai katonai akciók miatt.