Ukrajnától vett rakétát Kína és Irán

Atomtöltettel felszerelhető nagyhatótávolságú rakétákat vett Ukrajnából Irán és Kína. A fegyvereladásokról Szvjatoszlav Piszkun ukrán legfőbb ügyész valott a Financial Timesnak.

Rakétákat és manőverező robotrepülőket adott el Iránnak és Kínának Ukrajna. Szvjatoszlav Piszkun legfőbb ügyész a Financial Times pénteki számának nyilatkozva ismerte el a fegyvereladásokat, melyekre Leonyid Kucsma elnöksége idején, 2001-ben került sor. Piszkun azt tagadta, hogy országa nukleáris tölteteket is árult volna.

Fel Japánra, Izraelre

Piszkun tájékoztatása szerint Ukrajna tizenkét X-55-ös rakétát adott el Iránnak, hatot Kínának. A rakéta hatótávolsága háromezer kilométer, azaz Irán akár Izraelt, Kína pedig Japánt is megtámadhatja vele.

A legfőbb ügyész szerint a rakétákhoz nem adták oda a hozzájuk tartozó nukleáris tölteteket. Japánt ennek ellenére aggasztja a lehetőség, hogy a nagyhatótávolságú rakéta Észak-Koreába kerülhet, ez esetben ugyanis reális veszély az atomtámadás. Piszkun szerint ugyanakkor kevés az esélye, hogy a Kínának eladott rakéták Észak-Koreába kerüljenek.

Orosz biznisz

Ukrajnában a Szovjetunió felbomláskor mintegy ezer X-55-ös rakéta állomásozott. Ezek felét vissza kellett volna szolgáltatni Oroszországnak, a másik felét amerikai pénzből szét kellett volna szerelni. A nyilvántartási hiányosságok miatt azonban többnek is nyoma veszett.

A rakétaeladások miatt Piszkun szerint már az előző, még Kucsmához lojális kormány idején vizsgálatot rendeltek el egy üzletember ellen. A tavaly kezdődött titkos eljárás még mindig tart. Piszkun gyanúja szerint az üzletet valójában két orosz üzletember szervezte. Egyiküket, Oleg Orlovot tavaly Prágában őrizetbe vették, írja a Financial Times.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25