Radar által érzékelhetetlen rakétával végzett sikeres kísérleteket Irán, jelentette a teheráni állami televízió. A lopakodó rakétát állítólag több robbanótöltettel lehet felszerelni, de hatótávolságáról nem számoltak be. Több röbabnótöltettel általában nagyobb hatótávolságú interkontinentális rakétákat lehet felszerelni, tehát elképzelhető, hogy a Fadzsr-3 néven emlegetett rakéta hatótávolsága eléri a kétezer kilométert.
Irán jelenlegi legnagyobb rakétája, a Sahab-3 atomtöltettel is felszerelhető, hatótávolsága 2000 kilométer.
Az állami tévé közlése szerint az "új generációs" rakétát a radarok nem érzékelik, és "nagyon pontos". A Sahab-3-asról ez nem miondható el, igazából három, összetákolt Scud rakétából áll, és nagy a szórása. Irán rakétatechnológiai fejlesztései észak-koreai támogatással folynak, nehéz elképzelni, hogy más elven épülő rakétát is legyártottak
Irán polgárinak mondott, de a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint fegyverkezési célú atomprogramja mellett az utóbbi időben rakétaprogramját is felgyorsította. Sahab-4 néven Magyarországot is elérő ballisztikus rakétát terveznek. Ez a Sahab-3-as további Scudokkal toldozgatásával készül, azaz nagyon pontatlan fegyver lesz.
A Fadzsr rakétát állítólag egy 17 000 katonával végrehajtott hadgyakorlaton lőtték ki. A gyakorlat az eredeti program szerint egy 700 kilométer hatótávolságú Sahab-2-es kilövésével kezdődött volna.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 124 m2 Szobák 2+3 db Vételár 94,99 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon