A román kormányfõ lefújta az EU-választást

Az idei év második felére halasztották el a május 13-ra tervezett európai parlamenti választásokat Romániában - jelentette be hétfõn a bukaresti kabinet szóvivõje, Camelia Spataru.

Román hírforrások szerint a döntést kizárólag Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök hozta meg, aki egyben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke. Sem a kormányban helyet foglaló Demokrata Párt (PD), sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem támogatta a választás elhalasztását.

Eredetileg május 13-án választottak volna

A hétfõn megszületett kormányhatározat érvényteleníti azt a korábbi dokumentumot, amely május 13-ra tûzte ki az EP-választások idõpontját. Ugyanakkor azt is kimondja, hogy a választás megszervezése érdekében tett eddigi lépések érvényesek.

Ez azt jelenti, hogy a pártok és a független jelöltek által összegyûjtött, a választáson való induláshoz szükséges támogató aláírások nem vesznek kárba, mi több az eredeti forgatókönyv szerint a listákat március 15-ig kell leadni a központi választási irodánál.

A belügyminiszter még nem ellenjegyezte a határozatot

Román hírügynökségek és hírtelevíziók úgy tudják, hogy a halasztást kimondó határozatot még nem ellenjegyezte a választás szervezésében leginkább érintett belügyminisztérium vezetõje, Vasile Blaga, aki a PD politikusa. A kormányszóvivõ azonban hangsúlyozta: ennek a határozatnak kötelezõ módon érvényt kell szerezni a hivatalos közlönyben való megjelenése után.

A liberális miniszterelnök azzal indokolta döntését, hogy az országban túl nagy figyelem összpontosul a belpolitikai csatározásokra. Traian Basescu államfõ ugyanis a romániai választási rendszer megváltoztatásáról szeretne népszavazást kiírni, az ellenzék pedig kezdeményezte Basescu hivatalából való felfüggesztését és leváltását. Ez utóbbi eljárás is referendum kiírásához vezethet.

Basescu még hajlott volna a kompromisszumra

Tariceanu ezért többször is arra kérte az államfõt és a felfüggesztést kezdeményezõ Szociáldemokrata Párt vezetõjét, mondjanak le tervükrõl, hogy nyugodt légkörben tarthassák meg az EP-választásokat. A kormányfõ kérése azonban csak részben teljesült, mivel egyedül Basescu mutatott hajlandóságot arra, hogy késõbbre halassza referendumát.

Basescu - aki ellenzi a választás elhalasztását - hétfõn személyesen is megpróbálta meggyõzni a miniszterelnököt arról, hogy az eredetileg kitûzött idõpontban szervezzék meg a megmérettetést. A két legfõbb közjogi méltóság - akiknek viszonya alaposan megromlott az elmúlt hónapokban - ezúttal sem jutott közös nevezõre.

Vita az államfõ és a kormányfõ között

Az államfõ a hétfõi kormányülésen szeretett volna érvelni a választás májusi megszervezése mellett, Basescu kormányülésen való részvételével azonban Tariceanu nem értett egyet. Csakhogy Basescu így is elment a kormánynak otthont adó Victoria-palotába, és találkozott a kormány tagjaival. A megbeszélés után Tariceanu hangsúlyozta: a tanácskozás csak a kormányülés elõtti konzultációnak számított.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32