Máté, Mirella
14 °C
30 °C

A volt román miniszterelnök csodálatos bukása és előzményei

2007.05.31. 20:57
Megvesztegetés gyanújával újabb vádat emelt Adrian Nastase volt román miniszterelnök ellen a korrupcióellenes ügyekben illetékes ügyészség.

A 2000 és 2004 között hatalmon volt szociáldemokrata kormány volt miniszterelnöke ellen fél év alatt már másodszor emel vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). Azelőtt zsarolással és kenőpénz elfogadásával vádolták, most azonban megvesztegetés miatt készülnek felelősségre vonni őt.

Ország-világ előtt ismertté vált akkoriban a Tamara nevet viselő megboldogult nagynéni, aki a mostani ügynek is "emblémájává" vált. Nastase feleségének, Danának a rokonáról van szó, akinek nevét tavaly év elején kapta fel a sajtó. Nastase egymillió dollárt is örökölt ettől az asszonytól, legalábbis a volt miniszterelnök ezzel indokolta feltűnő anyagi gyarapodását a vagyonnyilatkozatában. A sajtó viszont akkor kiderítette, hogy az immár megboldogult Tamara néni meglehetősen szerény körülmények között tengette mindennapjait.

Tiszta ügy

Állítólag Tamara néni eladott műtárgyaiból származik az a 400 ezer dollár is, amelyet Nastase asszony helyezett el egy bankszámlán. E pénz után azért kezdett el nyomozni a hatóság, mert a politikus feleségének havi jövedelme nem indokolta ezt a mennyiséget.

Ez a történet áll most az ügyészek figyelmének központjában. Ugyanis Ion Melinescu, a Pénzmosás-ellenes és -megelőzési Országos Hivatal (ONPCSB) vezetőségi tagja 2000-ben értesítette az akkor még csak képviselőként tevékenykedő Nastasét, hogy a hivatalnál vizsgálják a felesége bankszámláján szereplő 400 ezer dollárt. Az ügyészek szerint Melinescu megígérte Nastasénak, hogy segít megakasztani a vizsgálatot, majd később el is tüntette az aktát. A tisztségviselő meg is kapta jutalmát, az ügyészek szerint ugyanis Nastase miniszterelnökként kinevezte őt az ONPCSB elnökévé.

Ezért emeltek most vádat Adrian Nastase és Ion Melinescu ellen. A volt miniszterelnök ellen tavaly novemberben is pert indítottak egy hasonló ügyben. Az ügyészek szerint ugyanis Nastase azért nem váltotta le az építkezéseket ellenőrző szakhatóság éléről Irina Jianut, mert ez utóbbi 1,3 millió eurót fizetett cserébe e szívességért.

Nastase három évvel ezelőtt alulmaradt az elnökválasztásokon a demokrata párti Traian Basescuval szemben. Így be kellett érnie a képviselőház elnöki tisztségével, de a korrupciós ügyekben ellene indított büntetőjogi vizsgálatok, akárcsak a sajtóban visszhangzó korrupciós botrányok miatt pártja jobbnak látta visszahívni őt a politikai élvonalból.