NATO vagy hatalomvesztés

Lemondását jelentette be a román kormány arra az esetre, ha nem veszik fel a NATO tagjai közé a szervezet őszi kongresszusán. Nastase fenyegetését több tagállam blöffnek tartja. Nastase aggályait a NATO és Oroszország javuló viszonya okozhatta.
Lemond Adrian Nastase kormánya, amennyiben Romániát nem veszik fel a NATO tagjai közé az észak-atlanti szervezett őszi prágai közgyűlésén - nyilatkozta a román kormányfő a Wall Street Journal európai kiadásában. Több NATO-tagország biztosította Romániát a meghívás támogatásáról - mondta el nyilatkozatában Nastase.

Aggasztja az orosz kapcsolat

Ha ez mégsem történik meg, a kormánynak le kell vonnia a következtetést - mondta Nastase Bukarestben a lap munkatársának, hozzátéve, hogy a bővítés a NATO céljain és új stratégiáján, valamint a NATO-orosz kapcsolatokon múlik. A lap véleménye szerint Nastase nyilatkozata a szövetségbe pályázó országokat aggasztja, hogy Oroszország és a NATO javuló viszonya esetleg akadályozhatja felvételüket.

A Wall Street Journal értesülése szerint egyes szövetségesek eltanácsolták Nastasét attól, hogy lemondással fenyegetőzzék, mások nem veszik komolyan fenyegetőzését. A beszélgetés során Nastase emlékeztetett rá, hogy Románia csapatokkal vesz részt a NATO boszniai és koszovói békefenntartó műveletében, sőt az amerikai vezetésű afganisztáni, terrorizmus elleni hadműveletben is.

Felerősödő déli szárny

A román kormányfő arra számít, hogy mivel a terrorizmus elleni erőfeszítések egyik célpontja az iszlám világ marad, a NATO déli szárnya még jobban felértékelődik. Románia pedig segíthet "összekötni erősen Törökországot a nyugat-európai szövetségesekkel". Nastase azt is kifejtette, hogy Jugoszlávia felbomlása óta Románia lett a legnagyobb ország Délkelet-Európában. Románia kitűnő hidat alkothat a szövetség közép-európai tagjai és a török-görög frontvonal között - nyilatkozta a román kormányfő.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25