Két román ügyészségi vizsgálat székelyföldiek ellen

Két román ügyészségi vizsgálat is indult a székelyföldi törekvések ügyében. A nyomozás hírét Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke megfélemlítőnek nevezte.

A Mediafax hírügynökség meg nem nevezett ügyészi forrásokra hivatkozva azt írta: a legfőbb ügyészség két vizsgálatot is indított. Az egyiket a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jelentése, a másikat pedig a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar nagy-romániás szenátor feljelentése nyomán.

A szóban forgó hírforrás emlékeztetett, hogy Funar vizsgálatot kért azok ellen, akik részt vettek tavaly decemberben az RMDSZ Szövetség a Székelyföldért Egyesület alakuló ülésén. A román hírügynökség úgy tudja, hogy a nyomozók azt vizsgálják, sérült-e a nemzetbiztonság és a jogállamiság.

Két dossziét nyitottak

Az Evenimentul Zilei című napilap megszólaltatta Simona Frolut, a főügyészség szóvivőjét is, aki megerősítette, hogy a terrorizmus és a szervezett bűnözés ellen küzdő igazgatóság illetékesei két dossziét is nyitottak "a Hargita és Kovászna megyében folytatott akciók ügyében, amelyek a nemzetbiztonságot és az alkotmányos rendet veszélyeztethetik".

A lap emlékeztet, hogy Gheorghe Maiort, a SRI igazgatóját korábban a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottságok elé rendelték, hogy tájékoztassa a törvényhozókat a Székelyföld területi autonómiájáról szóló, jelenleg is zajló, nem hivatalos népszavazás részleteiről.

Markó politikai szempontokról beszél

Maior akkor közölte, hogy rendszeres jelentésekben tájékoztatta az államelnöki hivatalt, a kormányt, a miniszterelnököt és a belügyminisztert is az ottani eseményekről. A SRI-igazgató parlamenti meghallgatása után közölték, hogy a törvényhozók informálása érdekében készített jelentés nyilvánosságra hozható változata várhatóan március 20-22-éig készül el.

Markó Béla szerint az előzetes vizsgálat bejelentése is példa arra, hogy a romániai igazságszolgáltatás még inkább politikai szempontok szerint dolgozik, mint eddig. Az RMDSZ elnöke szerint megfélemlítésre akarják felhasználni ezt a nyomozást, mivel az ügyészség már az előzetes vizsgálat tényét is a sajtónyilvánosság elé tárta. Hangsúlyozta: az igazságszolgáltatásnak joga van megvizsgálni, hogy a feljelentés megalapozott-e, de ezzel nem a sajtóban kell dicsekedni.

Már a Sólyom-látogatás idején felvetődött a téma

Az MTI kérdésére, miszerint egyes román megfigyelők szerint összefüggés lehet a vizsgálat beindítása és Traian Basescu román államfőnek a népszavazást elítélő bejelentése között, Markó elmondta: "egyes ügyészeknek nagyon kifinomult a hallásuk, amikor az államfő mond valamit".

Basescu Sólyom László februári romániai látogatása idején alkotmányellenesnek nevezte a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett népszavazást, de még aznap finomította álláspontját, hangsúlyozva, hogy csak akkor lépnek fel az állami szervek, ha a "közvélemény-kutatás" eredményeit a szervezők megpróbálják felhasználni. A román belügyminiszter pedig úgy nyilatkozott: a véleménynyilvánítás nem alkotmányellenes Romániában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32