Tizenhétmilliárdnál is több kárt okozott a romániai árvíz

A román kormányfő az árvízre hivatkozva mégsem mondott le. Románia múlt heti természeti katasztrófájában huszonegyen meghaltak, az anyagi kár 17,6 milliárd forint.

Huszonegyre nőtt a múlt heti romániai árvizek áldozatainak száma, jelentették be a román országos katasztrófa-elhárítási bizottság hétfői ülése után.

Nem mond le

A múlt héten tetőző katasztrófának politikai hozadéka, hogy Calin Tariceanu román kormányfő kedden bejelentette, mégsem mond le. "Egy bátor vezető soha nem hagyja cserben kemény megpróbáltatásoknak kitett népét. Gyávaság lenne részemről most lemondani" - mondta.

A román kormány 255 millió új lejt (17,63 milliárd forint) szán a tavaszi és a múlt heti áradások sújtotta megyéknek, közölte a román belügyminisztérium államtitkára, Victor Dobre. Az államtitkár szerint a múlt heti hatalmas árvízek után már csak Galati és Vrancea megyében vannak elárasztott területek.

Az Európai Bizottság, a román hatóságokkal együttműködve, kész átirányítani az előcsatlakozási alapból még el nem költött pénzt az árvíz sújtotta vidékek újjáépítésére, közölték az EU soros elnöki tisztét betöltő Nagy-Britannia bukaresti nagykövetségén hétfőn. Az EU, amelyhez Románia a tervek szerint 2007-ben csatlakozik, kész segíteni új árvízvédelmi rendszer kiépítését is, idézte a nagykövetség közleményét a Rompres hírügynökség.

A múlt heti árvíz 43,5 millió eurós (10,7 milliárd forint) kárt okozott, a román közlekedési, építési és idegenforgalmi minisztérium előzetes becslése szerint.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04