Auguszta
-3 °C
2 °C

Lemondott az amerikai hadügyminiszter

2006.11.08. 20:17
Lemondott Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter - ezt George W. Bush elnök jelentette be szerdán. Rumsfeld alighanem azért távozik, mert a demokraták előretörtek az időközi választásokon, és elsősorban Irak-politikája miatt bírálták Bush elnököt. Az elnök emberei közül Rumsfeld támogatta a leginkább az iraki beavatkozást. Utódja Robert Gates, a CIA korábbi első embere lesz.

Lemondott az amerikai védelmi védelmi miniszter, Donald Rumsfeld. A politikus távozását az iraki beavatkozás miatt már régóta emlegették, évek óta várható volt a (le)lépés. A döntés szerdán George W. Bush amerikai elnök jelentette be, mondván: "friss távlatokra van szükség Irakban" és erről Rumsfelddel is megállapodtak.

Rumsfeld utódja Robert Gates volt CIA-főnök lesz. Gates az idősebb Bush elnök adminisztrációjában, 1991 és 1993 között töltötte be az első számú vezetői posztot amerikai titkosszolgálatnál.

A mostani hír alighanem az iraki helyzet súlyosbodása mellett azzal is magyarázható, hogy a republikánusok 12 éve a legnagyobb vereséget szenvedték el a képviselőházi választásokon, magyar idő szerint keddről szerdára virradóra. (A szenátusban, ahol csak a mandátumok egyharmadáról szavazhattak a választók, még nem dőlt el, hogy a republikánusok elvesztik e többségüket.)


Bush ldalán a távozó Rumsfeld és utódja Robert Gates

Elszáll a héja

Rumsfeld a "héják" közé tartozott Washingtonban, az agresszív amerikai katonapolitika híveként irányította a hadsereg beavatkozását Irakban. A demokraták elsöprő választási sikere után végképp meginoghatott a védelmi miniszter posztja.

Rumsfeld régóta aktív politikus: először a Nixon kormányzatban töltött be különböző posztokat, volt például NATO-nagykövet Brüsszelben. Majd Gerald Ford adminisztrációjában 1975-77 között volt már egyszer védelmi miniszter. Ezután némileg visszavonult a közélettől. George W. Bush hatalomra kerülése óta ő és barátja, Dick Cheney alelnök határozta meg az amerikai kül- és katonapolitika legfontosabb lépéseit.

Rumsfeld hat éve töltötte be a védelmi miniszteri posztot a Bush-adminisztrációban. A Bush elnök által emlgetett friss távlatokat, amelyekre Irakban lesz szükség ezután, Robert Gates fogja megnyitni nagy valószínűséggel. Bush szerint a volt CIA-vezető képes arra, hogy kiigazítsa az iraki politikát. Bush kifejtette az MTI szerint azt is, hogy "nem fogadhatjuk el a vereséget". Ő is szeretné, hogy az amerikai csapatok hazatérjenek, de győztesen, egy olyan országot maguk mögött hagyva, amelyik képes önmagát kormányozni és megvédeni, és nem lesz az al-Kaida terroristáinak menedéke. A csapatok idő előtti kivonásával Amerika sebezhetőbbé válna - szögezte le Bush.

Mindenképpen leváltották volna Rumsfeldet

Az elnök elmondta, hogy a Rumsfeldet leváltó Gatesszel már szombaton egyeztetett Texasban, crawfordi farmján. Bush bejelentése láthatóan meglepte a sajtó képviselőit, akik egyebek között arra kérdeztek rá: miképpen lehetséges, hogy egy hete még arról beszélt, hogy kormányának az ellenzék által legtöbbet bírált két tagjától, Donald Rumsfeld védelmi minisztertől és Dick Cheney alelnöktől nem kíván megválni elnöksége hátralevő két évében. "Mindketten kitűnő munkát végeznek, teljes mértékben mögöttük állok" - szögezte le Bush akkor.

Az elnök erre úgy reagált, hogy a Pentagon vezetője nem a választások miatt mond le, Rumsfeld lemondásáról már korábban döntöttek, "akár győzünk, akár nem, Bob lett volna a jelölt", utalt Robert Gatesre.

A demokraták üdvözlik Rumsfeld távozását

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti többségének vezetője, az amerikai törvényhozás alsó házának leendő elnöke üdvözölte a CNN-nek adott nyilatkozatában Rumsfeld távozását. Szerinte is új politikára van szükség Irakban. Erről, mármint egy új iraki politika szükségességéről Pelosi egyébként már kedd éjjel, a demokraták választási sikere után is beszélt.