Falusi bíróságokon a népirtók

A hagyományos népi törvénykezés keretében ítélhetik el a ruandai népirtás végrehajtóit. A gacacának nevezett falusi bíróságok akár életfogytiglani börtönt is kiszabhatnak, de a bűneiket beismerők jelentős enyhítést remélhetnek.

Falusi bíróságok ítélkezhetnek a ruandai népirtás elkövetői felett. A hagyományos törvénykezés keretében a nyolcszázezer tuszi és mérsékelt hutu legyilkolásában résztvevőket a falvak egész lakossága előtt hallgatják meg, a gyilkosok ügyében végül kilenc, köztiszteletben álló falusi öreg hoz döntést.

Az első meghallgatások csütörtökön kezdődtek meg. A falusi bíróságok csak a konkrét gyilkosok ügyében ítélkeznek, a népirtás kitervelőit az állami bíróságok, illetve az ENSZ a tanzániai Arushában működő, a ruandai polgárháborúban elkövetett háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszéke ítélkezik.

A ruandai polgárháborúban, 1994-ben a hatalmat gyakorló tuszi népcsoport szélsőségesei az állami médiát felhasználva etnikai zavargásokat robbantottak ki, a feltüzelt szélsőséges tuszik nyolcszázezer hutuval és mérsékelt tuszival végeztek.

A ruandai hatóságok szerint a falusi bíróságok, a gacacák akár nyolcszázezer vádlott ügyében is ítélkezhetnek. A gacacák akár életfogytiglani börtönbüntetést is kiszabhatnak, ugyanakkor nagy hangsúlyt kap a megbocsátás. A beismerő vallomás a büntetés jelentős mérséklését eredményezheti.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25