Az iraki belügyminisztérium tizennyolc munkatársának kivégzéséről tett fel az internetre egy három perces
videót az Iraki Iszlám Állam nevű iraki terrorcsoport.
Tizennyolc áldozat
Fotó: AFP A videón a foglyok bekötött szemmel és hátrakötött kézzel térdelnek három sorban, majd később egy új helyszínen két álarcos mudzsahedin több lövést ad le rájuk hátulról, miközben Allahot éltetik. A kivégzés előtt egy férfi olvassa fel hosszasan az írásban is megjelenő üzenetet. Ebben elhangzik, amit a túszejtők már korábban is jeleztek, hogy a síita belügyi alkalmazottakat egy szunnita nő megerőszakolása miatti bosszúból ölik meg. "Ez az akció csak csepp a tengerben, ami ezután következik, Allah engedelméből még kegyetlenebb lesz" - hallható a felvételen.
Iszlám törvénykezés
A szervezet csütörtökön jelentette be, hogy tizennégy rendőrt és négy civilt ejtett túszul. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő csoport már akkor jelezte, hogy ha huszonnégy órán belül nem teljesítik követeléseiket, a túszokat kivégzik. A foglyok szabadon bocsátása fejében azt akarták elérni, hogy adják ki a szunnita nőt megerőszakokló siíta rendőröket, és engedjék szabadon az Irakban őrizetbe vett szunnita nőket.
Pénteken újabb közlemény került nyilvánosságra, ebben elmondták, hogy az Iraki kormány nem hajlandó tárgyalni velük. "Arrogáns magatartásuk büntetéseként" tehát az Iraki Iszlám Állam bírósága a saría, az iszlám törvénykezés szabályai szerint elrendelte, hogy a túszokon hajtsák végre Allah ítéletét.
Újabb tizennégy áldozat
Szombaton a terrorcsoport újabb tizennégy belügyi alkalmazott elrablásáról adott ki nyilatkozatot, amiben azt állították, hogy Allah ítéletét rajtuk is végrehajtották. A tizennégy áldozat holttestét már két napja megtalálták a Bagdadtól északkeletre fekvő Dijála tartományban. A felvétel hitelességét egyelőre vizsgálják.