Rövidebb ideig tartott Orbán és Sarkozy találkozója?

A francia delegáció szerint félbeszakadt Nicolas Sarkozy és Orbán Viktor találkozója. Erről Demszky Gábor főpolgármester számolt be a Klubrádiónak azzal, hogy a tervezetthez képest a francia elnök húsz perccel korábban érkezett közös, műegyetemi programjukra.

A főpolgármester elmondta: a francia delegáció arról tájékoztatta, hogy Sarkozy öt perc elteltével megszakította a megbeszéléseit a Fidesz elnökével, és autókaravánja a következő program helyszínére, a Műegyetemhez indult. A hivatalos program szerint Orbán Viktor és Nicolas Sarkozy 14 óra 50 perc és 15 óra 15 perc között, a tervek szerint 25 percen keresztül tárgyalt volna egymással, ám a Klubrádió információi szerint a francia elnök már 15 óra 03 perckor autójával elhagyta a Parlamentet.

A TV2 Tények című műsorával a Fidesz illetékese azt közölte: Sarkozy Orbán Viktorhoz is előbb érkezett, ezért ment el a tervezettnél korábban, tehát a francia elnök Orbánnal töltötte a programban előre meghatározott időt.

zijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-nek azt mondta: "hatalmas nagy égés", hogy Demszky Gábor nem ért oda időben a Sarkozyvel tervezett programjára, "ezért mindenféle képtelenségeket talál ki". A szóvivő szerint Demszky "tizenhét éves főpolgármesterségének felelőssége, hogy nem lehet közlekedni a fővárosban". Demszky Gábor azt mondta: a munkatársaival közölték a francia delegáció tagjai, hogy a francia elnök "faképnél hagyta" a Fidesz elnökét, és ezt a Műegyetemnél már "mindenki evidenciaként kezelte".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32