A szlovák parlament házelnökét, Pavol Hrusovskyt is megpróbálta beszervezni a hírhedt csehszlovák államrendőrség, az StB. A titkosszolgálat a hetvenes évek végén akarta ügynöknek beszervezni a politikust, aki maga számolt be a sikertelen kísérletről.
Izgatottan várják
A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöki tisztségét is betöltő Hrusovsky annak kapcsán nyilatkozott, hogy az ügynöklisták internetes közzétételére is hivatott Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) honlapján rövidesen az úgynevezett pozsonyi listák is megjelennek. Eddig az egykori kassai és besztercebányai kerület listáit tették hozzáférhetővé, de a "legizgalmasabbnak" a napokon belül megjelenő pozsonyi anyag ígérkezik; ez tartalmazza majd a legtöbb nevet, hiszen Pozsony a csehszlovák szövetségi államrendőrség hierarchiájában egyenrangú volt Prágával.
Mivel az időközben önállóvá vált Szlovákia fővárosaként Pozsony helyet ad az ország központi intézményeinek, várható, hogy jelenleg is közéleti tisztségeket betöltő emberek sokasága kerül majd kínos helyzetbe.
Megelőzné a találgatásokat

Pavol Hrusovsky
Az eddigi listák ismeretében sokan észrevételezték már, hogy a közzétett névjegyzékek úgynevezett kategóriái között nem rajzoltak eléggé markánsan határokat, ami olyan nem kívánatos következményekhez vezethet, hogy a ténylegesen ártalmas ügynökök és az üldözöttek között a felületes szemlélő esetleg nem tesz különbséget, "összemossa az üldözőt az áldozattal".
Az ügynökjelölt még nem ügynök
A névjegyzékben "ügynökjelöltként" feltüntetett házelnököt annak idején, római útjának engedélyezése kapcsán azzal környékezték meg az államrendőrség emberei, hogy megkönnyítenék a kiutazását, ha adatokat szolgáltatna nekik a katolikus egyház "földalatti mozgalmához tartozó ellenállókról", nemkülönben arról a római székhelyű szlovák egyházi intézetről, ahol nagybátyja, - akihez kiutazni készült - az idő tájt lektorként tevékenykedett.
Hrusovsky az együttműködés minden lehetséges formáját megtagadta, és ebből később sem engedett, ezért - mint majd a dokumentumból is kiderül - 1989-ben az aktáját megsemmisítették.
Ján Langos, a Nemzeti Emlékezet Intézetének igazgatója szerint a listákon "ügynökjelöltként" feltüntetett személyeknek nem feltétlenül volt tudomásuk arról, hogy bármilyen nyilvántartásban szerepelnének. Emlékeztetett arra, hogy az ÚPN honlapján is kiemelten feltüntetik, akit jelöltnek szemeltek ki, arra nem lehet úgy tekinteni, mint azokra, akik tudatosan működtek együtt az StB-vel.
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon