Olasz dícséret a családtámogatási rendszernek
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök elismeréssel szólt a magyar kormáy elmúlt négyéves tevékenységéről. Kiemelte a kabinet családtámogatási rendszerét, de az infrastruktúra fejlesztéssel kapcsolatban is pozitívan nyilatkozott. Berlusconi átvéve magyar kollégája szerepét hosszan beszélt arról is, milyen tervei vannak az Orbán-kabinetnek, ha tovább kormányozhatja Magyarországot. Megemlítette például, hogy a tervek szerint 600 kilométer új sztráda épül majd a következő ciklusban. Reményét fejezte ki emellett, hogy Orbán Viktor a választók minél szélesebb rétégeivel tudja megismertetni kormányzati munkájának eredményeit.
Berlusconi látogatásának egyik célja az volt, hogy a magyar választási kampány kellős közepén hitet tegyen a polgári kormányzás mellett és támogatásáról biztosítsa Orbánt. Jelezte, reméli, hogy a polgári kormány folytathatja a tevékenységét. Hangsúlyozta: nem akar ugyan a magyar belpolitikába beleavatkozni, de nagyon reméli, hogy Orbán lesz az a kormányfő, aki beviszi Magyarországot a közös, európai családba.
Hasonlóan gondolkodnak Európa jövőjéről
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a két ország hasonlóan gondolkodik Európa jövőjéről is. A magyar miniszterelnök kiemelte annak fontosságát, hogy a jövő Európájában korlátlanul érvényesüljön a szabad verseny, ésszerű mértékűre szoruljon vissza a bürokrácia, és a nemzetállamoknak kellő mozgásterük legyen. Silvio Berlusconi hangsúlyozta, hogy Európának közös külpolitikával és saját hadsereggel kell rendelkeznie, s a béketeremtésben meghatározó szerepet kell vállalnia az egész világon.
A tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy a pénzügyi keretekre vonatkozó uniós javaslatról még nem időszerű vitát folytatni, ugyanakkor Orbán Viktor ismertette partnerével az ezzel kapcsolatos magyar érveket, szempontokat. Silvio Berlusconi az EU-támogatásokkal kapcsolatosan úgy vélekedett, hogy kompromisszumot kell találniuk a mostani és a leendő EU-tagoknak.
Fejleszthető gazdasági kapcsolatok
Berlusconi a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről optimistán szólt, hangsúlyozva, hogy a távközlés, illetve az infrastruktúra fejlesztés területén jelentős lehetőségek mutatkoznak az együttműködésre. A tájékoztatón kiderült: nem került szóba a mergbeszélésen a védett madarak tömeges olasz vadászok általi lemészárlása, és a borok sem kerültek terítékre, noha Olaszország egyik bora kísértetiesen hasonlít a magyar Tokaji Aszura, ami gyengítheti a tokaji nedű eruópai térhódítását.
Egymás értékeit bemutató tévésorozatok
A jövőbeni konkrét tervekről annyi derült ki: a nemzeti televíziókban a másik ország kulturális, turisztikai, illetve gasztronómiai értékeit bemutató sorozatok indulnak. Berlusconi szerint ennek célja, hogy az olaszok megismerjék azt az országot, ahol Olaszország után a legtöbb műemlék, illetve kulturális emlék található.
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Nem kell megválnia médiabirodalmától az olasz miniszterelnöknek, miután a parlament jobboldali többsége törvénymódosítással szüntette meg Berlusconi összeférhetetlenségét.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök csütörtökön egynapos látogatásra Budapestre utazik.
Rovataink a Facebookon