A guantanamói tengerészeti bázison előzetes meghallgatást tartottak a még 2001-ben Afganisztánban letartóztatott Szalim Ahmed Hamdan ügyében, írja a BBC. A gyanú szerint a férfi Oszama bin Laden sofőrjeként tagja volt az al-Kaida terrorszervezetnek, és ebben a funkciójában minden fontosabb akcióra rálátása volt. Az FBI szerint Hamdan még bin Ladennek a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban játszott szerepével is pontosan tisztában volt, jelentette az AP.
A jemeni vádlott korábban beismerte, hogy Afganisztánban havi 200 dollárért (kb. 36 ezer forintért) az al-Kaida vezér bin Ladennek dolgozott, azonban tagadja, hogy tagja lett volna a szervezetnek, vagy bármelyik támadásukban részt vett volna.
"Szerintünk nincs sok értelme annak, hogy valaki, akinek Oszama bin Laden fuvarozása volt a feladata, és ilyen közel volt hozzá, ne lett volna tagja az al-Kaidának vagy nem tudott volna az al-Kaida fontos akcióiról" - mondta a meghallgatáson George Crouch különleges ügynök.
A hivatásosok jobban járnak
A védők először azt akarják elérni, hogy Hamdant nyilvánítsák hadifogolynak, ami sokkal kedvezőbb jogokat jelentene neki, mint amikre a terroristaként elfogott guantanamói elítéltek számíthatnak.
A csütörtökön tanúként meghallgatott Henry Smith őrnagy azonban elmondta, hogy Hamdan nem viselt egyenruhát, amikor hat éve letartóztatták, és semmilyen más hivatásos katonára utaló felszerelés nem volt nála. Az autójában mindössze két SA-7 típusú légvédelmi rakétát találtak. Ugyanakkor Hamdan védőinek kérdésére Smith elismerte, hogy több amerikai parancsnokság alá tartozó afgán katona sem viselt akkoriban katonai uniformist.
Az ügyben további tanúkat is meghallgatnak, de az ügyvédeknek nem sikerült elérniük, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások kitervelésével vádolt Khalid Mohamed sejk is megszólalhasson Hamdan védelmében. A jemeni férfi jogi képviselői szerint ugyanis leginkább olyan tudná bizonyítani Hamdan szerepét, aki egyértelműen részt vett a szervezetben. A bíró ugyanakkor azzal az indokkal utasította el a kérést, hogy figyelembe véve a szükséges biztonsági intézkedéseket, a védelemnek korábban kellett volna kérvényeznie a tanú meghallgatását.
Ha a hivatalosan összeesküvéssel és terrorizmus támogatásával vádolt Hamdant végül terroristaként kezelik, akkor különleges hadbíróság elé kell állnia, és akár életfogytiglanra is ítélhetik.