Megvert egy részeg lányt egy brit rendőr

Akár faji feszültségeket is okozhat az a biztonsági kamerás felvétel, amin egy brit rendőrtiszt ötször is megüt egy fekete lányt. A rendőr szerint a lány letartóztatás közben meg akarta markolni a nemi szervét. A lány epilepsziás rohamra hivatkozik.

Öt letaglózó ütést vitt be egy rendőrtiszt egy húsz éves nőnek egy őrizetbe vétel során Sheffieldben, jelentette a BBC. A túlkapásnak tűnő esetet egy biztonsági kamera is rögzítette. Az őrizetbe vett nő, Toni Comer független vizsgálatot követel az ügyben.

Részegen duhajkodott

Az eset tavaly júliusban történt. Comer saját bevallása szerint is a kelleténél többet ivott egy helyi klubban, és amikor agresszívvé vált, a hely biztonsági őrei kidobták. Ő bosszúból megrongálta az egyik biztonsági őr terepjáróját – ez ügyben bűnösnek is vallotta magát.

Ekkor riasztották a rendőröket. Commert egy Mulhall tizedes néven azonosított rendőr próbálta őrizetbe venni. Dulakodni kezdtek, eközben leestek a bárhoz vezető lépcsőn. A rendőr a lányra zuhant.

Rúgkapált, lecsapták

A biztonsági kamerás felvételeken látszik, ahogy Comer rúgkapálni kezd, amire a rendőr öt erőteljes ütést mér a lányra. Az nem látszik, hogy a rendőr hova üt. Ezután a lányt megbilincselték és elvezették, de közben valahogy a nadrágja is lecsúszott.

A lány egészen a felvételek visszanézéséig nem emlékezett a történtekre. Állítása szerint epilepsziás, és rohamot kaphatott. Ezért is rúgkapálhatott.

Mulhall másként emlékszik. "Amikor a földre kerültünk, meg akarta markolni a nemi szervemet. Amikor ez nem sikerült, rúgni próbált. Ekkor ütést mértem a karjára, hogy megfékezzem. Ez elsőre nem sikerült, ezért még kétszer megütöttem" – mesélte a BBC-nek.

Jogos ütleg?

A lány családját felháborították a történtek. "Mit mondjak a tizennégy éves fiamnak, aki látta a felvételt? Hogyan magyarázzam meg neki, hogy a rendőröknek ezt szabad?" – háborgott Leroy Walcot, Comer apja. Comer polgári keresetet nyújtott be a rendőrök ellen.

Ugyanakkor a BBC-nek nyilatkozó rendőrségi szakértők szerint a felvétel nem bizonyít túl sokat. Szerintük, ha a lány megfékezése volt a cél, az ütések akár indokoltak is lehettek. Főleg, ha azokat a rendőr tényleg csak a lány kezére mérte. Márpedig a szakértők szerint, ha az erős ütések a lány arcát érik, akkor az egyrészt súlyos sérüléseket okozott volna, másrészt az akciót figyelemmel kísérő többi rendőrt biztosan felháborította volna.

Az ügy mindenesetre komoly feszültségeket okozhat, mivel Comer fekete. Ruggie Johnson, Sheffiel faji kapcsolatokért felelős menedzsere a BBC-nek nyilatkozva máris Rodney King esetét emlegette. Az afroamerikai kamionsofőrt Los Angeles-i rendőrök bántalmazták 1993-ban, a feketék felháborodása ott súlyos faji zavargásokba torkolt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31