Hágai összefoglaló: Az al-Kaida Koszovóban harcolt?

Mészárlásokról, települések felperzseléséről és megkínzott testek halmairól számolt be a hágai Nemzetközi Törvényszéken egy koszovói albán szemtanú a szerdai tárgyalási napon. Szlobodan Milosevics a vádakra reagálva állítólagos amerikai hírszerzési dokumentumokra hivatkozva állította: al-Kaida tagok is harcoltak a koszovói albánok oldalán. Kedden a Törvényszék épületében kitört kisebb tűz miatt a tárgyalási nap elmaradt, csütörtökön pedig Jevgenyij Primakov volt orosz miniszterelnök jelezte: szívesen tanúskodna Milosevics mellett.
Sabit Kadiu koszovói albán tanár és emberjogi aktivista meghallgatásával folytatódott Szlobodan Milosevics egykori jugoszláv elnök pere a Nemzetközi törvényszéken szerdán, miután a keddi tárgyalási nap az épületben kitört kisebb tűz miatt elmaradt. Kadriu tanuvallomásában válogatott borzalmakról számolt be.

Kinyomták áldozataik szemét

Fiatalemberek szemét nyomták ki, és részeket vágtak ki a testükből - jellemezte a szerbek által elkövetett borzalmakat Kaidru. Vallomásában gyilkosságokról, falvak felégetéséről és deportálásokról számolt be. Ezek az események elmondása szerint a NATO 1999-es tavaszi bombázásait megelőzően zajlottak le.

'Allah, Allah' - kiabálták

Kadriu vallomásában elmondta, lakóhelye környékén a legtöbb falut elpusztították. A házak kilencven százalékát felgyújtották - nyilatkozta. A lakosokat megölték - számolt be, hozzátéve, hogy egy csoportnak, amit látott, a torkát vágták el. Kalapáccsal fejbe verték őket, az agyuk mindenfele szétfolyt - mondta.

A falut, ahol Kadriu is élt, a szerb katonák feldúlták és felégették. Felgyújtották a XVII. századi mecsetet, és amíg az lángra kapott, azt kiabálták: Allah, Allah - mondta vallomásában Kadriu.

Ezek után ezer társával az albán határ irányába terelték, azonban ő kitört, és egy az UCK - a koszovói albánok felszabaditási hadserege - kezén lévő faluban keresett menedéket - fejezte be vallomását. Milosevics a vádakra reagálva egy állítólagos FBI dokumentumból idézve kijelentette: az UCK soraiban al-Kaida tagok is harcoltak.

Az al-Kaida Koszovóban harcolt?

Az al-Kaida terroristahálózatot épített ki Koszovóban a helyi muzulmán lakosság támogatására - idézett az állítólagos jelentésből a szerb exelnök. Állítása szerint a jelentés - amit ő az amerikai Kongresszus állásfoglalásaként jellemzett - bizonyítja, hogy az al-Kaida és mudzsahedek is támogatták a muzulmán harcosokat Koszovóban, Boszniában és Csecsenföldön.

Kadriu ezzel szemben állította: nem tud semmit Oszama bin Laden vagy az al-Kaida koszovói aktivitásáról. Nem igaz, hogy mudzsahedek is harcoltak volna Koszovóban, ez csak az ön képzeletének szüleménye - válaszolta Milosevicsnek.

Primakov Milosevics mellett

Mindeközben új támogatója is akadt a volt jugoszláv elnöknek. Jevgenyij Primakov - aki a NATO bombázásának idején Oroszország miniszterelnöke volt - jelezte, szívesen tanúskodna Milosevics mellett. A szerb exelnök szerinte ugyanis pozitív szerepet játszott az események idején. Mint mondta, szeretné megakadályozni, hogy a Nemzetközi törvényszék egyfajta "kenguru-bírósággá" váljon. Véleménye szerint az ügyészség negatív figuraként próbálja jellemezni Milosevicset.

A jövő héten egy vezető brit politikust hallgatnak meg

Azt egyelőre nem tudni, hogy Primakovot meghallgatja-e a bíróság, hivatalosan még nem kapott meghívást a volt orosz miniszterelnök. Nem ő lenne azonban az egyetlen prominens tanú az eljárásban, korábban már vallomásra jelentkezett Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter és Richard Holbrooke, a boszniai háborúnak véget vető daytoni egyezmény kidolgozója is. Jövő hétre is jut már egy prominens tanú, a bíróság Paddy Ashdown, a brit Liberális Párt egykori elnökének meghallgatását tervezi.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25