Slota cseh támogatást akar a magyarok ellen

Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint a magyar fasiszták elvetemültebbek voltak a németeknél a háború alatt. A Lidové Noviny című lap szerint Slota állítása ellentmond a történelemnek. A kormánypárti politikus összefogásra szólította fel a cseheket, hogy a magyarok ne szíthassanak feszültséget a régióban.

Ján Slota, a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének állítása szerint a németek sem hajtottak végre annyira elvetemült tetteket a II. világháború idején, mint a magyar fasiszták Dél-Szlovákiában. "Elnézést, de a németek szó szerint talán kevésbé elvetemült tetteket hajtottak végre, mint a magyar fasiszták Dél-Szlovákiában" - jelentette ki a szlovák kormánypárti politikus egy interjújában a hét végén, amelyet a cseh CTK hírügynökségnek adott.

A Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap hétfő számában idézett az interjúból. A nacionalista szlovák politikus állításával kapcsolatban megjegyezte, hogy Slota kijelentése szöges ellentétben van a történelmi tényekkel.

"A szlovákok az átadott területeken - hasonlóan, mint a csehek a Szudétavidéken - ugyan kemény asszimilációnak voltak kitéve, de a magyar megszállás idején a szlovák lakosság körében nem került sor nagyobb számú emberveszteségre" - írja a lap szerkesztője Lubos Palata.

Slota a CTK-nak adott interjújában ismét egyetértését fejezte ki azzal, hogy Csehországból a II. világháború után kitelepítették a szudétanémeteket. "Én természetesen egyetértek a cseh nemzet döntő többségével, hogy az, amit a háború után tettek, azt helyesen tették" - jelentette ki a szlovák nacionalisták vezérének tartott politikus.

Slota egyben felszólította a cseh politikai élet képviselőit, hogy támogassák Szlovákiát. "Össze kell tartanunk. Valamiféle magyarok itt Közép-Európában nem ugrálhatnak és nem teremthetnek olyan feszültséget, amely valami nagyon rosszba csaphat át. Ezt Közép-Európában senki nem akarja" - mondta Slota.

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke egy korábbi nyilatkozatában, a Lidové Noviny tavaly júliusi számában megjelent interjújában nyíltan jelezte, irigyli a cseheket, hogy elűzték országuk területéről a németeket, és ezért ma már nincs olyan problémájuk velük, mint a szlovákoknak a magyarokkal Szlovákiában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32