Berlusconi bukásra áll

Romlottak Berlusconi újraválasztási esélyei. A legfrissebb felmérések a baloldal öt százalékos előnyét mutatják, a médiasztárként megismert kormányfő pedig csúnyán leszerepelt az ellenzék vezérével folytatott tévévitában.

Bár Berlusconit a tévé tette naggyá, most bukását is a televízió okozhatja. A három saját tévácsatornája mellett a RAI állami televízió három csatornáját is ellenőrző kormányfő rácáfolt korábbi médiapolitikusi hírnevére és alaposan leszerepelt az ellenzéki miniszterelnök-jelölttel, Romano Prodival folytatott vitájában.

A szövetségeseinek sem tetszett

Pedig minden Prodi ellen szólt. Az akadozó hangú baloldali politikus nem számít nagy rétornak, mégis, visszafogott válaszaival egyértelmű győztesként került ki a vitából. Berlusconi szereplését még szövetségesei is súlyos kritikával illették. A leglázadozóbb szövetségesnek számító kereszténydemokraták vezetője "kihagyott ziccernek" nevezte a vitát, aminek komoly hatása lehet a választások kimenetelére.

Gianfranco Fini, a posztfasiszta Nemzeti Szövetséget mérsékelt konzervatív pártá alakító külügyminiszter szerint "Berlusconi úgy beszélt, mintha minden rendben vannak, pedig a társadalom tisztában van a nehézségekkel".

"Rossz, rossz, rossz"

Az Economist tudósítója szerint az általában magabiztos kormányfő láthatóan zavarban volt, felkészületlenül válaszolgatott, folyamatosan időzavarba került és zárszavában is a televíziós vita formai megkötéseiről panaszkodott. Távozása után több szemtanú szerint azt dünnyögte magában, hogy "rossz, rossz, rossz".

De hogy mennyire rossz, az csak a pénteki közvélemény-kutatásokból derült ki. Ezek szerint 16 nappal a parlamenti választások előtt a baloldal öt százalékkal vezet Berlusconi szövetsége előtt. A pártválasztók 51,7 százaléka Prodi, 46,6 százaléka Berlusconi pártszövetségét választaná. A szenátusi szavazáson a különbség egy százalékkal kisebb.

Kínos kérdések

De nem csak a tévévitán teljesített rosszul Berlusconi. Az Economist kommentárja szerint a kormányfőt láthatóan megzavarta, hogy az ellenzék most ugyanakkora időkeretet kapott, mint ő, ráadásul a vita szigorú szabályait betartató műsorvezető rendre megszakította a válaszolási időből mindig kicsúszó Berlusconit. A kormányfő ezért meglehetősen arrogánsan viselkedett a műsorvezetővel.

Ahogy alig egy hete is, amikor egy fél órásra tervezett interjú huszadik percében dühödten távozott. A mikrofonállványokhoz szokott Berlusconi nem tudta elviselni, hogy a riporter kérdéseket tett fel neki, amikre, ha Berlusconi terelni próbált, vissza-visszatért.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17