Huba
17 °C
33 °C

Sólyom: Megalázó a Benes-dekrétumok szentesítése

2007.10.02. 18:24
Nem hivatalos szlovákiai látogatásán az államfő ismét nehezményezte a Benes-dekrétumok megerősítését és azt mondta, ha hivatalos programja lett volna Szili Katalinhoz hasonlóan ő is lemondta volna azt.

Rendkívül megalázó és súlyos aktusnak nevezte Sólyom László Révkomáromban azt, hogy a szlovák parlament a közelmúltban megerősítette a szlovákiai magyarok II. világháború utáni jogfosztását törvényesítő Benes-dekrétumokat.

A keddi napját felesége kíséretében egy civil szervezet meghívására a szlovákiai Révkomáromban töltő magyar államfő délután a szlovákiai magyarok önálló felsőoktatási intézményében, a Selye János Egyetemen járt, ahol több mint félezer hallgatóval folytatott beszélgetése során - egy kérdésre válaszolva - szólt röviden a Benes-dekrétumokat megerősítő szlovák határozatról. "Nem fogok mellette szó nélkül elmenni" - mondta a magyar államfő.

A magyar fél "nyitott, biztos és szolidáris" kapcsolatokat szeretne látni a magyar-szlovák viszonyban, mert a politikai nyilatkozatoknál mindig sokkal fontosabb a tényleges jogi helyzet - közölte szlovákiai látogatását záró sajtótájékoztatóján Sólyom László, aki a Palatinus Polgári Társulás vendégeként töltött egy napot Révkomáromban.

A Benes-dekrétumok szlovák parlamenti szentesítéséről szóló határozatot bírálva a magyar államfő elzárkózott annak megítélésétől, hogy Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a szlovák parlamenti döntés miatt lemondta csütörtökre tervezett kassai látogatását, de megjegyezte: "Ha előre egyeztetett hivatalos szlovákiai programom lett volna, jómagam is ugyanezt teszem". Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy két nép viszonyát egy ilyen "politikai manőver" (a szlovák parlamenti határozat) nem tudja igazán megváltoztatni.