Straw: Az Irak elleni háború elkerülhető

Az Irak elleni háború nem elkerülhetetlen, amennyiben az ENSZ egy új, szigorú határozatban egyértelműen kötelezi Szaddám Huszein elnököt az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelésére - jelentette ki szerdán Jack Straw brit külügyminiszter. Eközben Washingtonba érkezett az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetője, és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség feje is.
Straw a BBC-nek adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a jelenlegi konfliktus békés úton is megoldható. Ehhez azonban az ENSZ-nek olyan határozatot kell hoznia Irak ügyében, amely megfelelő új hatáskört ad a nemzetközi fegyverzetellenőröknek munkájuk elvégzésére, a tömegpusztító fegyverek feltérképezésére és azok leszerelésére. A brit külügyminiszter szerint az Egyesült Államok - hasonlóan Nagy-Britanniához - nem akar mindenáron háborút. Ha nem így lenne, akkor George Bush amerikai elnök és Colin Powell külügyminiszter nem fordított volna oly sok időt és energiát az ENSZ-határozat megszületésére, mondta Straw.

Három BT-tag nem támogatja a tervezetet

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt fekszik az a határozattervezet, amely kimondaná: a fegyverzetellenőrök munkájának akadályoztatása esetén Irak katonai válaszlépésre számíthat. A BT öt, vétójoggal rendelkező állandó tagja közül Franciaország, Oroszország és Kína nem támogatja ezt a tervezetet, de Jack Straw szerint a felek közötti egyezkedések "lassan, de konstruktívan" haladnak előre, írta az AP. A Fehér Ház ugyanakkor sürgetné a tervezet elfogadását, mert szerintük "lassan kifutnak az időből. Kofi Annan ENSZ-főtitkár kijelentette, hogy ő biztos abban, hogy a Biztonsági Tanács tagjai megegyezésre jutnak a szöveggel kapcsolatban, jelentette a CNN.

Blix Washingtonban

Washingtonba utazott Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetője, hogy tárgyaljon Dick Cheney amerikai alelnökkel, Powell külügyminiszterrel és Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadóval. Az ellenőrök vezetőjével tart Mohammed El-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője is. Blix szerint szükséges, hogy a nemzetközi közösség nyomást gyakoroljon Irakra. Hozzátette: az ellenőrök csak akkor utaznak Irakba, ha munkájukhoz megkapják az ENSZ felhatalmazását.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25