Felmentették a volt csehszlovák kormányfőt

Felmentette a bíróság Csehszlovákia egy politikai gyilkosság eltusolásával vádolt egykori kommunista miniszterelnökét. A volt kormányfő az eredeti vádak szerint a hatalmával visszaélve eltusolta azt az eljárást, mely három ember a kommunista titkosszolgálat általi meggyilkolását vizsgálta 1965-ben.
Felmentette a bíróság Lubomir Strougalt, Csehszlovákia egykori kommunista miniszterelnökét a bünpártolás vádja alól. A férfi a vádak szerint hivatali hatalmával visszaélve segédkezett annak a büntetőpernek az eltusolásában, mely a kommunista titkosszolgálat által 1948-ban elkövetett három gyilkosság ügyében kutakodott. A mostani tárgyalás megállapítása szerint nincs elégendő bizonyíték a volt kormányfő elitéléséhez.

A koronatanúk nem jöttek el

Januárban nem jelent meg a bíróság előtt az ügy három koronatanúja, így a vádhatóság bizonyítékai kizárólag régi kormányzati feljegyzésekből állt. Ez már a harmadik alkalom volt, amikor a bíróság felmentette Strougalt a vádak alól.

Menekülés közben tarkón lőtte magát

A volt kommunista vezető elleni eljárást a kommunista rendszer bűneit feltáró cseh kormányhivatal kezdeményezte. Nyomozásuk szerint Strougal 1965-ben megakadályozott egy nyomozást. Az eljárás három férfi ügyében indult, akiket a kommunisták 1948-as hatalomra kerülése után kémkedés vádjával tartóztatott le a titkosszolgálat. A férfiakat megkínozták, majd - miután állítólag szökni próbáltak - lelőtték őket.

A rendszer törvényeit betartotta

Strougal védőbeszédében arra hivatkozott, hogy hivatali ideje alatt az összes akkor érvényes törvényi előírást betartotta. Cáfolta továbbá, hogy hatalmával visszaélve akadályozta volna a nyomozást. Korábban a bíróság már két másik ügyben is felmentette Strougalt, akit akkor egy kommunista fegyveres milícia szervezésével, illetve a csernobili baleset után félretájékoztatással vádoltak.

Strougal az ötvenes években mezőgazdasági, a hatvanas években belügyminiszter volt. 1970 és 1988 között csehszlovák kormányfő volt. Ekkor egy Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárral való nézeteltérést követően leváltották.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04