Tényleges csatlakozás szeptemberben
Puszta formalitás
Az ország eddig is tagja volt szinte minden szakosított ENSZ-szervezetnek, ezen az úton szorgos befizetőként járult hozzá az ENSZ működésének finanszírozásához, a szervezet döntéseinek szinte mindegyikét önként követte, továbbá a szervezet New York és Bécs melletti harmadik székhelyének - s ezzel a háború utáni időszak sok történelmi jelentőségű tárgyalási folyamatának - adott otthont.
A csatlakozás támogatói arra hivatkoztak, hogy az ország mindeddig teljesítette kötelességeit a szervezet vonatkozásában, s most ideje lehetőséget teremteni arra, hogy jogaival is éljen és beleszólási lehetőséget kapjon a döntésekbe. A politikusok attól is tartottak, hogy az ENSZ szervezetei kivonulhatnak Genfből, noha jelenlétük komoly jövedelmet és sok munkahelyet biztosít.
A Svájci Néppárt a semlegességet féltette
Az csatlakozás ellenzői - politikai téren szinte kizárólag a Svájci Néppárt (SVP) Christoph Blocher vezette jobboldali szárnya - azzal érveltek, hogy a csatlakozással veszélybe kerül Svájc féltve őrzött semlegessége, és az ország az ENSZ Biztonsági Tanácsának "elnyomása" alá kerül.
Ám egy ideje főleg gazdasági téren világossá vált, hogy Svájc önkéntes elszigeteltsége nem tartható fenn sokáig. Mivel az Európai Unióhoz Svájc csak lassan közeledik, egyelőre kétoldalú szerződések útján, a NATO-csatlakozásról pedig szó sem lehet, az ország most az érezhetően növekvő jelentőségű ENSZ-hez csatlakozik. Ám megfigyelők szerint az utóbbi idők svájci és nemzetközi eseményei nyomán Svájc lassú nyitásának folytatása várható.
A munkaidőt nem rövidítik
A munkaidő heti 36 órára való lerövidítésére tett javaslatot - amelyről ugyancsak vasárnap döntöttek - a polgárok mintegy 70 százalékban elutasították, az 1958-as első felvetés óta harmadszor. Ezúttal a Svájci Szakszervezeti Szövetség (SGB) azt javasolta, hogy fokozatosan évi 1872 órára, vagyis heti 36 órára rövidítsék a munkaidőt.