Szaúd-Arábiából indulhat a támadás Irak ellen?

Szaúd-Arábia hozzájárul, hogy az Egyesült Államok Irak elleni hadműveletekre használja szaúdi légibázisait, ha a terveket az ENSZ is jóváhagyja. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak 68 százaléka támogatná a háborút.
Szaúd-Arábia nagymértékben megváltoztatta a Bagdad elleni amerikai támadással kapcsolatos eddigi álláspontját. Az ország - amely 1991-es háborúban a szövetséges erők bázisa volt - eddig hevesen ellenezte Irak lerohanását. Fejszál herceg, szaúdi külügyminiszter legutóbbi bejelentése szerint az Egyesült Államok igénybe veheti a Szaúd-Arábia területén fekvő támaszpontokat az Irak ellen irányuló katonai akcióhoz.

Csak végső esetben

A miniszter ugyanakkor azonnal hozzátette, hogy a katonai akció csak a legvégső esetben jöhet szóba, és bármilyen hadművelethez az ENSZ felhatalmazása szükséges. Mivel Szaúd-Arábia is az ENSZ tagja, az alapokmány hetedik fejezetének értelmében az ENSZ nemzetközi békefenntartó hadműveleteihez rendelkezésre kell bocsátania területét. A herceg, több más arab országgal egyetértésben, újból felszólította Irakot, hogy engedje vissza a fegyverzetellenőröket.

A háború költségei
Egy Irak elleni háború 100-200 milliárd dollárba kerülne az Egyesült Államoknak, közölte hétfoi számában a The Wall Street Journal. Lawrence Lindsey, a Fehér Ház nemzetgazdasági tanácsának vezetője a tekintélyes napilap munkatársának elmondta, az esetleges háború összköltsége a nem haladná meg az amerikai bruttó nemzeti termék 1-2 százalékát. A Pentagon eddig becslései mindössze 50 milliárd dollárról szóltak. A tekintélyes amerikai közgazdász úgy vélte, hogy az iraki katonai akció nem növelné az inflációt, és nem okozna recessziót, de a kormány gazdaságösztönzo szerepet sem remélhetne tole. Hozzátette: a hadikiadások emelkedése nem hat ösztönzőleg a gazdaság növekedésére. A fegyvergyártás-és felhasználás fokozása ugyanis nem tartozik a gazdasági növekedés ösztönzésének módjai közé.
Powell sürget

Colin Powell külügyminiszter és Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadó elvárja az ENSZ-től, hogy gyakoroljon nyomást Irakra a fegyverzetellenőrök visszatérése érdekében, mert ha az ENSZ gyorsan cselekszik, elkerülhető a háború. Powell hangsúlyozta, hogy valóban gyors ENSZ-intézkedést várnak - csak hetekben hajlandók gondolkodni -, és megismételte Bush kijelentését, miszerint az Egyesült Államok kész egyedül fellépni Irak ellen, ha az ENSZ kudarcot vall.

Az amerikaiak harciasak

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak 68 százaléka támogatna egy Irak ellenes akciót, 12 százalékkal többen, mint augusztusban. Ha azonban az Egyesült Államoknak szövetségesek nélkül kellene megvívnia a háborút, akkor már csak a megkérdezettek 51 százaléka támogatná az akciót.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04