A bohó bájával és tökéletlenségeivel szeretem Magyarországot

Aki a szájára veszi a külföldön dolgozókat, az abba gondoljon bele, hogy mi egy másik kultúrában élünk, és hazajövet a változások nekünk szemet szúrnak! Nem elszálltunk, nem felejtettük el, hogy magyarok vagyunk! De a váltás nem zökkenőmentes, ezt csak az tudja, aki már átment hasonlón! Nem kell ennyire lenézni azt, aki külföldön helyezkedett el!

–  vette védelmébe Róbert a Facebookon a vele együtt külföldön dolgozó magyarokat. A múlt heti cikkünkhöz épp azért szólaltattunk meg régebb óta kint élő magyarokat, mert nekik egy itthoni nyaralás alkalmával jobban feltűnik Magyarország fejlődése vagy elmaradása bizonyos területeken. 

Mindig is ilyen volt

Azokkal a kommentekkel most nem foglalkozunk, hogy „ha a külföldön dolgozó magyaroknak annyira nem tetszik az ország, akkor maradjanak kint, és ne is jöjjenek ide többet", vagy hogy „persze, kint tányérmosásból élnek, itt meg játsszák az urat, és finnyáskodnak". Többen azt kérték számon, miért romboljuk az ország hírnevét ilyen cikkekkel, miért nem csak a pozitívumokat nézzük. A válasz egyszerű: mi nem egy turisztikai prospektus vagyunk, hanem egy újság, ami jó és rossz véleményeket is megjelenít. 

Ha valaki rendesen végigolvasta az első cikket, abban sem csak negatív dolgok szerepeltek: többen számoltak be Budapest szépségéről, fejlődéséről, a boltok növekvő kínálatáról, jól vezetett éttermekről, pékségekről, másnak pedig az tűnt fel, hogy egyre többen sportolnak Magyarországon. Ez a második cikk is csak azért született, hogy tükröt tartson Magyarországnak: miben érdemes fejlődni, változni, ami sokszor egyáltalán nem pénz kérdése.

A külföldön dolgozó magyarok ugyanúgy csak néhány hetet töltenek itt, ahogy egy külföldi turista, és csak egy szeletet kapnak Magyarországból, rajtuk ezért pont nem ér számonkérni az itthon élők árnyaltabb képét az országról. Világos, hogy nekik könnyebb belefutni rossz vagy éppen váratlanul jó élményekbe. Ezt írta meg Anika a Facebookon: „Aki évek óta nem Magyarországon él (mint én sem), az nem tudja, melyik éttermek jók, hova érdemes betérni, ezért csalódik. Míg Londonban sokkal több helyet ismer, ezért tudja, melyik helyen kap ehetőt. Igaz, én Londonban csak nyaralni jártam, de na... nem a gasztronómiáról híres. Budapesten barátok ajánlásai alapján viszont szuper jókat ettem."

Ennek a cikknek legyen az a mottója, amit Kata írt. Ahogy sokan mások, ő is külföldön élve szerette meg igazán a hazáját – a hibáival együtt:

Abban a pár otthon töltött napban csak a jót szeretném látni, örömet átélni. Boldogság magyar szót hallani. (...)  Igazi pirospaprikát venni, lángost enni, fröccsöt inni, kiflit reggelizni, kopogtatni a piacon a finom hazai dinnyéket, kinevetni, ha valaki mufurc, magasról tenni rá, hogy késik, nem működik... ilyen. Mindig is ilyen volt. Sokkal jobb, amióta úgy szeretem, ahogy van. A maga bohó bájával és tökéletlenségeivel.

Szolgáltatás, kiszolgálás, környezet

• „Tíz balatoni és dunakanyari strandot megjárva én elképesztőnek tartom a fejlődést. Zöld, nyírt fű, jó állapotú játszótér, kulturált nemdohányzó strandok, csendes, tiszta pázsitok. Ehhez képest egy átlag angol tengerpart lepukkant, szemetes, tele van vurstlival, zenét üvöltető tinédzserekkel, kiépítetlen strandokkal, nem létező szolgáltatásokkal. Az angol vidék az az erdő, a domb, a park. És azok mind jobbak is, mint Magyarországon. De ha vízpart, Magyarország simán nyer." (Gergő, London)
• „Ha az ember őszintén és nem csak erőltetetten kedvesen nyit például egy eladónál vagy pincérnél, az azért meghálálja magát. A minap az egyik barkácsáruházban a pénztárnál derült ki, hogy az egyik termékről leesett a vonalkód. A pénztáros szó nélkül telefonált, míg valakit nem talált, aki megmondja a cikkszámot. Közben tisztes sor alakult ki mögöttem. Mondtam neki, hogy hagyja, majd visszajövök, nem akarom feltartani a sort. (A sort amiből egy kukkot nem szólt senki és csak rosszallóan se néztek). Erre a pénztáros: megvárják, már nem dolgoznak, nekem viszont ez a feladatom". (Csaba, London)
• „A kiszolgálásról a tapasztalatom vegyes. Mondjuk egy eladónak, vendéglátósnak semmibe nem kerül kedvesnek, mosolygósnak lenni. Attól se több se kevesebb nem lesz a fizetése." (Emese, Anglia)
• „Engem a bizalmatlanság zavar. Bementem az egyik plázába Budapesten. Nézegettem a szépítőszereket. Levettem egyet, a rugós soron rögtön jött előre a másik, kicsit koppanva. Mindjárt megjelent egy fenyegető, izmos ember egyenruhában, mérgesen rám szólt, hogy ne dobáljam az árut. Felháborító! Próbáltam blúzt egy másik boltban. Mivel nem volt jó a méret, a nővérem visszavitte a helyére, hozott egy másikat, ami passzolt. A pénztárnál aztán rám szóltak, hogy tegyem ki a többit is. Persze nem vettem meg azt sem, amit szerettem volna." (Ilona, Svédország)
• „Bárhova mentünk agresszív arrogáns emberekbe ütköztünk, mindenhol szembesülni kellett azzal, hogy hogyan próbálnak átverni lehúzni. Csak egy példa: kocsibérlésnél előre aláíratták velünk a papírokat, mielőtt lecsekkoltuk volna. Szóvá tettem, erre fel voltak háborodva. A kocsit úgy akarták átadni, hogy a tank tele van  – hát nem volt, csak háromnegyedig. (László, Új Zéland)

Ételek, zöldség-gyümölcs 

• „Lehet, hogy az átlag magyar közértben nem olyan szép az alma, mint Londonban. Viszont Angliában semmi nem terem meg. Minden import. Vagy ehetetlen. Anthony Bourdain felől közelítve az ételekhez, a magyar átlag comfort food és helyi termelői kínálat önmagában érdekesebb és finomabb, mint bármi, amit az angolok valaha képesek voltak kihúzni a földből vagy a pajtából. Talán csak a marhahús értelmesebb egy angol termelői környezetben, mint a magyar." (Gergely, London)
• „Én imádom a hazai zöldségeket és gyümölcsöket, ha hazamegyek az első utam a piacra vezet, és csak gyönyörködöm a látványban és az illatokban." (Bernadett)
• „Két hónapja vagyok itthon hat év Anglia után. Amit imádok, az a friss (és igazi ízű!) gyümölcs, zöldség. Szó szerint kilószámra tömöm magamba, egyszerűen nem tudok eltelni velük. A rengetegféle pékáru, cukrászsüti, a húsok és felvágottak széles választéka. Az árak itthon tényleg el vannak szabadulva a fizetésekhez képest." (Emese, Anglia, Borsod)
• „Pékáru? Nem tudom, Angliában hol vásároltál... A magyar kenyérrel gyilkolni lehet 5 órával a sütése után. Az itteni három nap múlva is puha és sokkal olcsóbb." (Judit, Anglia)
• „Az angliai ételekről ne is beszéljünk. A hagymába bele lehet harapni, olyan íztelen Angliában". (Tamás)
• „A gyümölcsök és pékáruk itthon ezerszer finomabbak, mint Londonban. Sosem felejtem azt a rengeteg tökéletesre formázott, hatalmas, de egész évben elérhető epret, amit kint lehet kapni. Borzalmas íze volt." (Gábor)  
• „A gasztronómia sokkal jobb. Ez tény. Ha Magyarországon járok, én spec. nem gyrost szoktam enni. Alig várom a lángost, a piaci kolbászt, a halászlét, a jó fehér kenyeret és a cukrászdákat." (Andrea)
• Frankfurtban a piacon ott is klasszisokkal jobb minőségű a zöldség/gyümölcs, mint a bevásárlóközpontokban. (...) Én bevallom őszintén, sajnálom szegény németeket, hogy azokat a vacak dinnyéket, barackokat és paradicsomokat stb. kell enniük, amiket ott lehet kapni, és nagyon hálás vagyok, hogy a gyerekeim itthon megtudhatják, milyen a jó ízű gyümölcs/zöldség. (Emese, Frankfurt)

Vendéglátás

• „Nekem gasztronómiailag felüdülés otthon lenni. Viszont az árak nagyon magasak. Angol pénztárcával is drágának tűnik a Balaton és Budapest is. Ami viszont a legnagyobb szívfájdalmam, az a kritikán aluli kiszolgálás. Angliában bárhova bemegy az ember, mindenki mosolyog és kedves. Magyarországon és legfőképp Pesten felháborítóan bunkó sok helyen a kiszolgálás, és nem értem miért van ez.” (D., Anglia)
• „Én is vendéglátásban dolgozom, de ha azt a stílust megereszteném a vásárlóim és vendégek felé, amit Magyarországon felém ők, mikor kedves és mosolygós vagyok, már nem lenne munkám." (Judit, Anglia)
• „Angliában nyilván finomabb és jobb a nemzetközi felhozatal, de ha a helyi ihletésű és fúziós közép-/felső kategóriát veszem, egy jobb magyar bisztró Pesten és a Balaton körül is simán ráver egy vidéki angolos angol étteremre." (Gergely, London)
• „Természetes, hogy találni szar kebabost, gyrosost stb, de azt gondolom, aki Pesten élt akár csak egy évet is, pontosan tudja, hol vannak a jó és rossz utcai kajáldák, ezért elég nevetséges általánosítani, hogy en bloc minden szar. Ugyanez vonatkozik az éttermekre is. Svájcban mindenfajta szolgáltatás minősége egész egyszerűen minősíthetetlen. Teljesen általános, hogy ha leülsz egy étteremben, 10 percig feléd se köpnek, majd mire kihoznak egy italt, újra eltelik ugyanannyi idő (ha valami extrábbat kérsz több is). Természetesen van kivétel, de a nagy általánosság ez a trend. Mondom is mindig a külföldi barátaimnak, hogy ha otthon ennyit kéne várni, már felborítottam volna az asztalt, és távoztam volna." (Dániel, Svájc)

Árak

• „Átszámolni fontra nincs értelme. Mennyi időt dolgozol érte, ez a lényeg. Három éve élünk Bristolban, ami sokkal jobb, mint London. Én is azt mondom: az otthoni árak az ottani jövedelemhez képest magasak. Az éttermek nem rosszabbak. A kiszolgálás igen. Az áruházak sem rosszabbak. De az árak magasak." (György, Bristol)
• „Mi ezért nem nyaralunk Magyarországon. Pedig nyaralunk egy évben minimum kétszer – gyerekekkel és nélkülük is. Ugyanazért a néhány ezer euróért a világ bármely pontján jót is kaphatunk, és még csak nem is kell az elnyűtt idegbajos embereket nézegetnünk azalatt, ami nekünk konkrétan pihenés."  (Zoltán, Hollandia)
• „Berlinben élek, Budapest az otthon, és nyaralni haza járok! Sok helyen megfordultam az elmúlt 2 hétben, nagyon jókat ettem-ittam, az árak, mint Berlinben, nyilván ezzel nekem nincs bajom!" (László, Berlin)
• „Az élelmiszerek drágák, a cipők és kütyük drágábbak, mint nyugaton. A szolgáltatások olcsóbbak, például hajvágás, utazás, étterem. Imádunk otthon enni, kávézni, és nézelődni a gyönyörű utcákon." (Zoltán, Anglia)
• „Mondhatom, hogy az árak szinte azonosak az új-zélandi árakkal, csak a fizetések között hatalmas a szakadék a két ország között." (László, Új-Zéland)
• „Freiburgban a fagyi 1 EUR. Otthon 1,5 EUR, Budapest Váci utca." (Márta, Németország) 
• „Az utóbbi időben nagyon elszaladt a belváros, ahol a múltkor 800 forintot fizettem egy vizes Soproniért, ami nevetséges. (...) Svájchoz képest a bolti árak nyilván össze sem hasonlíthatóak. Viszont Magyarországon sokkal jobb a hentesáru például, sokkal nagyobb a választék, és sokszor akár egytized áron. Egyébként például a kacsa meg a nyúl otthonról jön Svájcba. Viszont szomorú, hogy a Balatonon mar jó 3 ezer forint egy hekk meg egy sör, ami azért barokkos túlzás, és a pesti reptér árai is nevetségesek." (György, Svájc)
  

  Fotó: Mohai Balázs / MTI
• „Elegem van abból, hogy annyi pénzt költök el, amiből bárhol szuper körülmények közt nyaralhatunk. Nekem Budapest nem nyaralás. Úgyhogy most elmentünk egy szuper gyerekbarát helyre a hegyek közé, ahol mindenki jól érzi magát és valóban kikapcsolódunk. Ja, kb. kevesebb, mint a feléből.” (Andrea)

Hivatalok

• „Az ügyintézés horror Magyarországon. Mint ahogy az is, hogy az ügyintézők nem megoldást keresnek a problémádra, hanem kioktatást kapsz. Zömében nagyon ítélkezők és arrogánsak az emberek ezekben a helyzetekben. Ez Angliában ismeretlen."
• A közelmúltban több hivatali ügyet intéztem, és bár várni kellett, de sokkal simábban mentek, mint akár csak pár éve. És nem küldött el a ...csába senki már jó ideje. Lehet, azért, mert normálisan, türelmesen és kedvesen nyitok. Azt azért a külföldre szakadt hazánk fiai ne feledjék, hogy még nincs 30 éves itthon az a rendszer, ami születése óta létezik, fejlődik pl. Londonban vagy más olyan nyugati országban, ahol nem volt szocializmus. Ez egy evolúció, ami lassan halad. (Csaba, London). 
• Szerintem mióta megnyíltak a kormányablakok, sokkal hatékonyabb lett az ügyintézés, természetesen botrányosan bürokratikus és lassú, de legalább nem hátrafelé lépkedünk. Ezzel szemben a svájci rendszer hasonlóan bürokratikus, de legalább minden szarért elkérnek 50-60 frankot. Volt, hogy azért fizettem 20 frankot, hogy adtak egy pecsétet." (Svájc)

Hangulat

• „Tegnap érkeztem, előtte hosszú évekig nem jártam itthon, most is csak 2 hétre jöttem. Az első magyar, akivel beszélgettem, a taxisunk volt, aki orbitális erővel szidta az országot, és alig várja hogy elhúzzon, és mástól sem hallottam mást, csak panaszt. (...) Ami szembetűnő, hogy mennyi kajálda és szórakozóhely nyílt. Viszont rengeteg a bezárt üzlet és a kritikán aluli kisbolt. Viszont a kaja finom, a pincérek jó fejek (eddig)". (Mariam)
• „Az emberek nem mosolyognak. Csak mennek mobilozva. És a pesti vicc az már egy kihaló kategória. A közömbösség szürkesége az, ami jellemző lett. Az ország csudaszép. De ha itthonról (külföldről) jössz, akkor már nagyon más." (György, Bristol)
• „Én is Angliában élek, Magyarországra évente egyszer látogatunk. Tavaly az első magyar, akivel beszélgettünk, azt kérdezte, milyen a migránshelyzet Angliában. Amikor pedig az ismerősöknél szóba kerül a munkahelyünk, mindig megkérdezik, hogy be vagyunk-e jelentve (?) és hogy hány órára vagyunk bejelentve (???). És panaszkodnak, hogy gyomorgörccsel járnak dolgozni." (Zoltán, Anglia)  
• „Nyilván Londonból nézve a magyar társadalom nyersebbnek, ítélkezőbbnek, kevésbé civilizáltnak hat nagy átlagban. A rögtön ítélés, a beszólogatás, a ráripakodás, a lehurrogás, a károgás, baszogatás lefordíthatatlanul magyar jelenségek. (...) Amikor Magyarországra jövünk nyaralni, egyre furábbak ezek a dolgok a mindennapi interakciókban (a gyerekem meg szimplán nem is érti, weird-nek tartja azt, amit mi, magyarok mindennapi „parasztság”-nak tartunk), de hazudnék, ha azt mondanám, hogy én már nem értem ezt a jelenséget. És akkor is hazudnék, ha az angolos politeness-ben, kindness-ben, PC-ben nem éreznek valami inherens álságosságot, amellett, hogy nagyra értékelem a stresszoldó és társadalomalakító hatását." (Gergő, London)

Végül álljon itt még egy gondolat Gergőtől: 

Mi nyaralunk itt, úgyhogy nyilván a szebb dolgokat látjuk. Nincs rajtunk az a szűnni nem akaró napi stressz, mint az itt élőkön. De értjük, érezzük az ő helyzetüket. Olyannyira, hogy mi emiatt (is) hagytuk el ezt az országot. De külföldről nézve sokkal jobban látszik az is, amikre a magyarok büszkék lehetnének, ha kontextusban tudnák látni az életüket, élethelyzetüket. Kelet-Európának jót fog tenni az a rengeteg ember, akik a következő évtizedekben visszaköltöznek (többedik generációsok eseteben: ideköltöznek). Ha ők kellő alázattal és empátiával, és kevesebb gőggel, nagyzolással, pökhendiséggel térnek haza, akkor egy menő, a saját teljesítményre fókuszáló, a közös (közösségi) eredményeket jobban értékelő, az államra kevésbe támaszkodó, a másik hibáit jobban elnéző ország tud majd épülni.