Egy magyar, aki Philadelphia legkeményebb negyedében lett rendőr

Az amerikai filmek kliséiből tudjuk, hogy az ottani rendőrök élete sem fenékig tejfel, sőt, néha igazán veszélyes. Dobondi Loránd gyerekkorában csak annyit tudott, hogy szeret focizni, nagy az igazságérzete és kiáll a gyengébbekért. Sok év, sok kaland, sok küzdés és tanulás után az Erdélyből indult fiú az Egyesült Államokban elvégezte a rendőrakadémiát, és Philadelphia legkeményebb negyedében lett rendőr. 

Dobondi Loránd Marosvásárhelyen született 1977-ben. Szüleivel együtt 1989-ben költöztek Szikszóra, Miskolc mellé. A 12 éves fiút eléggé megviselte a váltás: hiányoztak neki az otthon maradt rokonok, barátok, az új iskolában nehezen fogadták be az Erdélyből érkezett jövevényt, és emiatt sok konfliktusa volt. "Erdélyben magyarok voltunk, Magyarországon románok lettünk" - foglalja össze Loránd a nehezen feloldható paradoxont.

Egy dolog segítette át a nehézségeken: a foci. Már Erdélyben is ez volt a mindene, és Szikszón is hamar elkezdett edzésre járni, ott szerzett új barátokat. A Szikszó igazolt játékosa lett, megyei egyben és az NB3-ban játszották a mérkőzéseket. Loránd Miskolcon kitanulta a géplakatos szakmát, majd átment a szakközépiskolába, de azt már nem fejezte be, mert elment Amerikába.

4 dollár 50 cent 

Először tizenkilenc éves korában, 1996-ban járt az Egyesült Államokban a nagybátyjánál. "Úgy éreztem hogy Amerikában új lappal kezdhetek, több lehetőség van számomra. Igaz, senki sem figyelmeztetett arra, hogy hivatalos papírok nélkül és angol nyelvtudás hiányában nem lesz könnyű az újrakezdés." Loránd négy hónap múlva visszajött Magyarországra, de 1997-ben meghozta a döntést: visszatért az Államokba és azóta ott él. Magyarországon egyáltalán nem dolgozott.

Loránd egy New Jersey-i fémmegmunkáló műhelyben kezdett el dolgozni 19 évesen. 4 dollár 50 centért takarította a gépeket, nyírta a füvet, de minden más munkát is bevállalt, volt például pizzafutár is. Aztán az évek során elkezdett felfelé araszolni a műhely ranglétráján. Kitanulta a CNC-marógép kezelését, és már komolyabb feladatokat is rábíztak. A foci ott is része lett az életének: a New York Hungária csapatánál kezdett el játszani.

Mivel a műhelyben nagyrészt magyarok dolgoztak, az elején nem nagyon voltak nyelvi nehézségei. Az angolt főként a tévéből és a mindennapi életből tanulta, de volt néhány amerikai kollégája is, azokkal is szót kellett váltania valahogy.

2003-ban ismerte meg a feleségét egy New Brunswick-i magyar klubban tartott szüreti bálon. Felesége Budapesten végezte iskoláit, egy ideig Magyarországon dolgozott kórházi nővérként, épp abban az időben készült az amerikai állami vizsgára, hogy az USA-ban is folytathassa a szakmáját.  Loránd bevallása szerint nagyon sokat köszönhet a feleségének. Addig őt igazából csak a foci és a buli érdekelte.

A mostani sikeremet, életemet és tulajdonképpen mindent, amit elértem, neki köszönhetek. Tudtam, hogy ha meg akarok felelni neki, valamire vinnem kell az életben. Megadta azt a lökést, ami kellett ahhoz, hogy kezdjek valamit magammal. Ösztönzött, bátorított és segített mindenben.

Felvették a rendőrakadémiára

Összeházasodtak, két gyermekük született. Sokat dolgoztak és tanultak. Loránd is letette az amerikai érettségit (SAT), majd beiratkozott a New Yersey Egyetem röntgenasszisztens képzésére. Ezt azonban nem végezte el: nem bírta a terhelést a munka és a család mellett, és kifutottak a pénzből is. Még a college-ba járt, amikor a philadelphiai rendőrség toborzót tartott az ottani diákoknak. Lorándot mindig is érdekelte a rendőri hivatás, gyerekkorától védte a gyengébbet, és nem szerette az igazságtalanságot. A kapott tájékoztatók alapján ezért elment a rendőrség által meghirdetett felvételire, ami egy 3 órás írásbeli teszt volt.

Ezután hosszú ideig nem hallott semmit a rendőrségről. Továbbra is CNC-marósként dolgozott, felesége segédnővér, majd műtősnő lett. Jó másfél év telt el, amikor Loránd egyszer csak kapott egy levelet a philadelphiai rendőrségtől, hogy azon a héten pénteken jelenjen meg a philadelphiai rendőrakadémián a fizikai állapotfelmérésre. Nagy volt az izgalom, de ezzel együtt a félelem is: vajon egy új országban, idegen nyelven képes lesz-e bejutni az akadémiára?

Miután Loránd továbbra is rendszeresen focizott, jó edzésben volt, így nem jelentett neki túl nagy kihívást a másfél mérföld futás, az előírt számú felülés, fekvőtámasz és fekve nyomás. Meglepve vette észre ugyanakkor, hogy a nála jóval fiatalabbak sorban hullanak ki a rostán. Sikeresen átment az angol nyelvtudást felmérő teszten is, majd következett a rendőrségi background check, amikor ellenőrizték a múltját, kikérdezték a szomszédait, és több interjún kellett részt vennie nyomozókkal.

Megfelelt a pszichológiai alkalmassági vizsgálaton is, így 2011 decemberében megkezdhette tanulmányait a rendőrakadémián. A tanulmányok idejére már fizetést kapott, mellette nem folytathatta korábbi munkáját. Hétfőtől péntekig reggel 8-tól délután 4-ig az iskolapadban ült. Előadásokat hallgatott és kemény vizsgákat tett le a büntető jogszabályokból, a rendőri munka fogásaiból, kéthetes tanfolyamon gyakorolták az autóhasználatot, hét hónap után pedig egy hónapon át csak a lövészettel foglalkoztak.

Meglepődnek a magyar akcentusán

"Próbálnak felkészíteni a kinti világra, de a valóság egészen más, amikor elkezdesz járőrként dolgozni" - mondja Loránd, aki 2012. augusztus 16-án lett a philadelphiai rendőrség tagja. Azóta majdnem 7 év telt el, és mindennap egy új kaland, miután a keleti part második legnagyobb városának legkeményebb negyedében járőrözik. Ezen a környéken mindennapos a betörés, a rablás, a lopás, sok a drog és az illegálisan tartott fegyver.

Én is láttam sok szegény embert Erdélyben és Miskolc mellett, de azt a fajta nyomort és igénytelenséget én sem tudtam addig elképzelni, amivel néha itt találkozom. Emberek elképesztő körülmények között élnek itt, szemétben, bűzben, bogarak között. Többször előfordult, hogy egy helyszínre érve én kértem meg az embert, hogy jöjjön ki a ház elé, mert odabent elviselhetetlen bűz volt. És a rendőr számukra sokszor semmit nem jelent: tiszteletlenek, mindennek elmondanak minket, de nekünk nem szabad lealacsonyodnunk az ő szintjükre.

Loránd kéthetes váltásban dolgozik nappal és éjszaka. Munkája nagy részében járőrözik vagy a 911-re beérkező segélyhívásokra megy ki. Hosszú ideig párban dolgoztak, de az elmúlt hat hónapban egyedül járta a várost. Mostanra olyan jól megtanult angolul, hogy ha vitába keveredik valakivel, az már nem jelent problémát számára.

A kiejtésén persze rögtön meghallják, hogy nem született amerikai. Amikor kéri valakitől a jogosítványát, mindig látja, hogy az emberek végigmérik és megdöbbennek. Az akcentusát hallva általában nem tudják összerakni fejben, hogyan állhat velük szemben egy rendőri hatalommal felruházott bevándorló, aki ott, abban a helyzetben a törvényesség őre. "Neveztek már orosznak, németnek, sőt nácinak is, de ezt sem szabad a szívére venni az embernek."

Gyakran előkerül a fegyver

Bármilyen problémás környéken is dolgozik, a fegyverét az elmúlt hét év alatt még egyszer sem kellett használnia, igaz, hetente többször is kerül olyan szituációba, amikor elő kell vennie. "Amikor egy családi veszekedéshez megyünk ki, az ajtó előtt akkor is elővesszük a fegyverünket, mert nem tudhatjuk, odabent mi vár ránk. Ha járőrözés közben ráillik a személyleírás egy olyan emberre, aki mondjuk fegyveres rablást követett el, természetes, hogy pisztollyal a kézben indulunk utána."

Eddigi pályája során már sok durva esettel találkozott. Épp a beszélgetésünk előtti éjszakán küldte őt a központ egy házhoz, ahonnan hangos veszekedésről és egy eldördülő lövésről érkezett bejelentés. Amikor Loránd kollégájával együtt felért a lakásba, egy fejbe lőtt nőt talált, a szobában pedig egy sértetlen, hat hónapos kisfiút. Az erősen vérző nőt, kollégájával együtt lehozták az emeletről, és átadták a mentősöknek, majd biztonságba helyezték a gyereket. A durva esetről a média is beszámolt. A nő a kórházban belehalt sérülésébe.

Ezeken az eseteket a rendőrök általában a rájuk jellemző fekete humorral próbálják feldolgozni, Loránd pedig minden olyan esettől igyekszik távol tartani magát, amelyekben gyerekek lehetnek az áldozatok. Már kétszer volt a hónap rendőre Philadelphiában, és egyszer kitüntetést is kapott, miután megmentette egy ember életét, aki amúgy nem éppen törvénytisztelő életéről volt ismert a rendőrség előtt. Egy segélyhívásra érkezve találtak rá az erősen vérző emberre a földön, a férfi combartériájából spriccelt a vér. Loránd elsősegélyben részesítette a sérültet, elkötötte az artériát, majd jöttek a mentősök. Az ember nem vérzett el, életben maradt.

Loránd továbbra is tagja egy 40 pluszos focicsapatnak, amelynek fele magyar, fele lengyel. Ennyi év és ennyi közös megpróbáltatás után nagyon jó közösség alakult ki a rendőrségen belül is. Kollégáival folyamatosan összejárnak, nemrég 4 másik rendőrcsaláddal közösen mentek el vakációzni Dominikára.

A rendőrök fizetése az elmúlt években sokat javult az USA-ban. Lorándnak annak idején még évi 43 ezer dollárt fizettek a rendőrakadémián, az újoncok ma már 55 ezer dollárt kapnak. Loránd fizetése jelenleg évi 70 ezer dollár körül van. Talán csak azt bántja, hogy nincs igazán nagy különbség a problémás környéken és a csendes kisvárosban dolgozó rendőrök fizetése között, pedig a terhelés nagyon eltérő. Benne is fölmerült már, hogy átkéri magát egy nyugodtabb helyre, de akkor elveszítené eddigi 8 évét a philadelphiai rendőrségnél, mindent újra kellene kezdenie. 12 éve van hátra a nyugdíjig.

Az amerikai-magyar rendőr leginkább azt sajnálja, hogy 2007-ben rákban elhunyt édesanyja nem érhette meg mindezt, és már nem ismerhette meg unokáját, Dávidot, illetve az öccse lányát, Izabellát. Loránd már tudja, hogy a sokat emlegetett "amerikai álom" nem azt jelenti, hogy az emberrel csak úgy megtörténnek a csodák ott a tengerentúlon.

Bármit el lehet érni, csak akarni és merni kell. Fontos, hogy valaki mögöttünk álljon és támogasson, és ne engedje, hogy feladjuk, amit kitűztünk magunk elé. Nekem sikerült, bárkinek sikerülhet.

(Borítókép: Dobondi Loránd)