Észak-Korea marad a terror-feketelistán

Egy magas rangú amerikai politikus cáfolta Phenjan hétfői kijelentését, miszerint levennék Észak-Koreát a terrorizmus támogatásával vádolt országok listájáról. Christopher Hill szerint az engedményhez Észak-Koreának továbbra is együtt kell működnie, és véglegesen le kell állítania atomprogramját.

Egy magas rangú amerikai tisztviselő kedden cáfolta Phenjan hétfői kijelentését, miszerint az Egyesült Államok a hétvégén beleegyezett, hogy leveszi Észak-Koreát a terrorizmus támogatásával vádolt országok listájáról, írja a BBC.

A nukleáris főtárgyaló Christopher Hill amerikai külügyi államtitkár-helyettes szerint Észak-Korea kicsit elhamarkodottan nyilatkozott, mivel a lista módosítása azon múlik majd, hogy milyen előrelépést tesz Phenjan atomprogramjának felfüggesztésére. Ez pedig azt jelenti, hogy Észak-Korea egyelőre Kubához, Iránhoz, Szudánhoz és Szíriához hasonlóan továbbra is kitaszított státuszban marad, teszi hozzá a Guardian.

Hétfőn Észak-Korea azt nyilatkozta, hogy a hétvégén Genfben rendezett kétoldalú tárgyalásokon az USA beleegyezett, hogy leveszi országukat az említett listáról és feloldja a gazdasági szankciókat, ha Phenjan az év végéig teljesen beszünteti atomprogramját.

Azért enyhül a viszony

Az elmúlt hónapokban enyhült az Egyesült Államok és Észak-Korea viszonya. A két ország között kezdeményezett párbeszéd része annak a széleskörű nemzetközi folyamatnak, aminek Phenjan atomprogramjának végleges lezárása a célja. Júliusban segélyekért cserébe Észak-Korea már leállította a jongbjoni főreaktorát, ahova a nemzetközi ellenőröket is újra beengedte.

A tárgyalófelek most a megegyezés következő szakaszán dolgoznak, aminek értelmében Észak-Koreának további segélyekért nyilvánosságra kell hoznia, majd pedig le kell szerelnie minden nukleáris létesítményét.

Észak-Korea mindenképpen le akar kerülni az amerikai feketelistáról, mert így nem kaphat gazdasági segítséget az Egyesült Államoktól, ráadásul Washington kötelezően ellenzi a Világbankhoz vagy más nemzetközi pénzintézetekhez benyújtott minden kölcsönigényét.

Az ország még 1988-ban került a listára, miután egy észak-koreai ügynök elismerte, hogy ők lőtték le azt az Indiai Óceánba zuhanó dél-koreai utasszállítót, aminek mind a 115 utasa életét vesztette.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32