Szlovénia luxusgépekre költötte katonai büdzséjét

Az amerikai védelmi minisztérium szerint Szlovénia, Lettország és Bulgária nem teljesíti a NATO-belépéshez szükséges követelményeket - írta hétfőn saját értesülésekre hivatkozva a lengyel Gazeta Wyborcza.
Eldöntött tény, hogy a november 21-22-én esedékes prágai NATO-csúcstalálkozón hét újabb kelet-közép-európai ország - Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia - kap meghívást a csatlakozásra. Közülük három - Bulgária, Lettország és Szlovénia - azonban nem teszi meg a NATO-tagsághoz szükséges erőfeszítéseket - írta a lengyel napilap.

A Pentagon követelte

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter úgy tartja, hogy ezek az országok semmibe veszik a tagországok tanácsait - folytatódik a cikk. Ezért az amerikai védelmi tárcán belül uralkodóvá vált az a vélemény, hogy jelenlétük gyengítené a szövetséget, pénzügyileg megterhelné a jelenlegi tagországokat és megnehezítené a szükséges reformok véghezvitelét. A Fehér Házban tartott tanácskozásokon a Pentagon egyenesen azt követelte, hogy az említett három országot zárják ki a bővítésből.

Mintha már zsebben lenne

A Pentagont különösen a szlovén kormány "arroganciája" háborítja fel - írta a Gazeta Wyborcza. - Ljubljana úgy viselkedik, mintha már a zsebében lenne a tagsági meghívó - idézett a lap egy meg nem nevezett amerikai védelmi minisztériumi illetékest. - A szlovének kereken kijelentették, hogy nem hajlandók növelni a védelmi költségvetést, sőt nemrég az ottani kormány a katonai büdzséből vásárolt magának luxusrepülőgépet, gyakorlatilag lehetetlenné téve az idén bármiféle katonai beszerzést.

Elutasíthatják a felvételt

Kifogásolja a Pentagon a lett és a bolgár felkészülés, az ottani haderőreform lassúságát is. Ráadásul mindhárom ország csak minimális mértékben segíti a nemzetközi terrorizmus elleni harcot, miközben Románia és Litvánia például támaszpontokat vagy katonai segítséget ajánlott fel erre a célra.

A lengyel lap értesülései szerint ugyan nem valószínű, hogy a három szóban forgó ország ne kapna meghívást Prágában a csatlakozásra, de a gondjaik majd csak ezután kezdődnek. Előfordulhat, hogy az amerikai szenátus a ratifikációs eljárás során elutasítja felvételüket, és csupán négy tagjelölt - Észtország, Litvánia, Románia és Szlovákia - felvételét fogja támogatni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31