Aladár, Álmos
2 °C
12 °C

Pozsony nem teljesíti Gyurcsány Ferenc elvárásait

2008.11.19. 15:22
A szlovák miniszterelnök-helyettes szerint nyilvánvaló, hogy Pozsony nem teljesíti Gyurcsány Ferenc elvárásait, bár Fico korábban megígérte egy különbizottság felállítását. A szlovák kormányfő azért jelezte, eljön Magyarországra. A szlovák belügyminisztérium közben nem hajlandó bejegyezni egy polgári társulást, mert elfogadhatatlannak tartja a Kárpát-medence kifejezést az alapszabályban. A szlovák külügyminisztert viszont tárgyalni küldték, a két Komáromot összekötő Duna-híd építéséről kell egyeztetnie a magyar féllel.

Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes közölte, Pozsony "nyilvánvalóan nem teljesíti Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő Szlovákiával szemben támasztott elvárásait.

Caplovic szavait szerdán a SME így idézte: "Azokat a követeléseket, amelyekkel Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök jött Szlovákiába, nyilvánvalóan nem teljesítjük. Robert Fico szlovák miniszterelnök ugyan megígérte neki, hogy ezekkel majd egy különbizottság fog foglalkozni", de Fico most azt mondta, hogy "nem áll szándékában a Szlovákia függetlenségébe beavatkozó követelésekkel foglalkozni".

A SME szerint "Caplovic a magyar fél minden követelését lesöpörte az asztalról", mert, mint a szlovák miniszterelnök-helyettes fogalmazott: "azok többségét már amúgy is teljesítjük, vagy pedig elfogadhatatlanok".

"Szó se lehet arról, hogy a mi kisebbségi iskoláinkban magyar tankönyvekből tanítsanak. A labdarúgó mérkőzéseken az állami zászlók tilalmából sem engedünk" - szögezte le. Caplovic annak sem látta okát, hogy Szlovákia - Magyarország példája alapján - létrehozza a kisebbségi ügyeket felügyelő ombudsman intézményét. A SME tudomása szerint a Gyurcsány-féle hat pont közül Pozsony legfeljebb a nemzeti, nemzetiségi magatartáskódex gondolatát még tanulmányozza.

A lap szerint nem hajlandó engedményt tenni Ján Mikolaj oktatási miniszter sem, noha Fico megígérte Gyurcsánynak, hogy a szlovákiai magyar iskoláknak szánt tankönyvekben a földrajzi nevek írásával kapcsolatos problémát "mindkét fél számára elfogadható módon rendezik". Mikolaj szerint azonban már az általa nemrégiben javasolt megoldás is kompromisszum, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar tankönyvekben a helységneveket és földrajzi jelöléseket előbb szlovákul tüntessék fel, és csak ez után szerepelhetnek magyarul, ragozva.

Gyurcsány Ferenc közben három minisztert bízott meg a hat pont kidolgozásával, ennek részleteiről itt olvashat >>>

A levél megérkezett

Robert Fico szlovák miniszterelnök kormánya Révkomáromba kihelyezett ülése után szerdán megerősítette, megkapta Gyurcsány Ferenc levelét, amelyben a magyar miniszterelnök a november elsejei dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történt rendőri beavatkozás "körülményei iránt érdeklődik" és azt fogja válaszolni, hogy "minden törvényes volt". Mint mondta, már utasította kormánya külügyminiszterét, Ján Kubišt hogy "fogalmazza meg a választ, egyszersmind arra is utasítást adtam, hogy kezdjék el budapesti utam előkészítését".

Robert Fico korábban furcsállotta, hogy nem a magyar kormányfővel folytatott négyszemközti megbeszélésén, s nem is a küldöttségek plenáris ülésén, hanem csak az azt követő sajtótájékoztatón értesült arról, hogy van egy érvényes budapesti meghívása. Szerinte a budapesti látogatást a jövő év elejére időzítik. Mint mondta, Budapesten bízvást folytatódik a párbeszéd.

Fico nem tett említést arról, hogy a szlovák rendőrség korábban olyan videofelvételekről beszélt, amelyek igazolják a beavatkozás mértékét, de amelyeket azóta sem küldtek meg Budapestnek. Említés nélkül maradt az is, hogy Fico kommunikációs igazgatója, Brano Ondrus a múlt héten egy újságcikkben azt írta, hogy a rendőrségnek nyilvánvalóan nincsenek ilyen videofelvételei.

A révkomáromi kormányülésen elfogadták a büntető törvénykönyv további módosítását, elsősorban a szélsőségesek, ezen belül is a sportrendezvényeken randalírozók elleni hatósági fellépés és jogi eljárás kereteit kiterjesztő tervezetet, amely jogvédő civil szervezetek és jogszakértők szerint semmit sem old meg, a kormány azzal "csak a cselekvés látszatát kelti".

A Polgár és a demokrácia szervezet vezetője, Sarlota Pufflerová rámutatott, hogy a Fico-kormány 2006-os színrelépése óta egyetlen komoly ügyet sem göngyölítettek fel, semmit sem tettek a szélsőséges jelenségek megelőzésért, ráadásul a jelenlegi módosítás szakszerűtlen is: "a rasszizmust és a nácizmust összemossa, miközben nem definiálja a szélsőségesség" fogalmát és annak büntetőjogi tartalmát.

Csáky Pál szerint némileg csökkent Szlovákiában a magyar-szlovák viszonyban tapasztalt feszültség a két kormányfő találkozása óta eltelt időszakban. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke úgy fogalmazott, nem lepi meg, ha Robert Fico egyáltalán nem vagy csak részben fogadja el Gyurcsány Ferenc múlt szombaton, Révkomáromban tett hatpontos javaslatát. Úgy érzi ugyanakkor, a találkozó lehetővé teszi, hogy lépésről lépésre előre lehessen haladni a problémák megoldásában.

"A jelenlegi szlovák kormánykoalíció előtt két út van: vagy megpróbál normálisan, európai módon viselkedni, vagy tovább fokozza a feszültséget, amely további problémákhoz vezethet" - vélekedett.

A szlovák belügyminisztérium elutasítja a Kárpát-medence kifejezést

A szlovák belügyminisztérium közben megtagadta egy polgári társulás bejegyzését arra hivatkozva, hogy annak alapszabályában a Kárpát-medence földrajzi név szerepel, ami - az indoklás szerint - "a Szlovák Köztársaság területi egysége szempontjából elfogadhatatlan", jelentette szerdán a pozsonyi Új Szó.

A lap úgy tudja, hogy a minisztérium a "Kárpát-medencében élő nemzetek szellemi, kulturális és tárgyi értékeinek megőrzését" rögzítő bejegyzési kérelemben megfogalmazottak megváltoztatásához köti a társulás bejegyzését.

Az Új Szó közli a bejegyzési kérelemre írott minisztériumi választ, amelyben ez áll: "A feltüntetett szövegrésszel kapcsolatban figyelmeztetjük önöket, hogy a Szlovák Köztársaság területén csak egy nemzet él, a szlovák. Szlovákia egy részének Kárpát-medence névvel való jelölése a Szlovák Köztársaság területi egysége szempontjából elfogadhatatlan. Erre való tekintettel javasoljuk az érintett szöveg módosítását".

Ha nem lennénk, ki kellene bennünket találni

Öllös László elemző, a Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke a lap idevágó kérdéseire válaszolva egyebek között elmondta, Pozsonyban "mondvacsinált érveket rángatnak elő, amelyekkel azt sugallják, hogy Magyarország veszélyezteti Szlovákia biztonságát. Arról mélyen hallgatnak, hogy mindkét ország tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak", és egyértelmű, hogy Magyarország egyszerűen nem veszélyeztetheti Szlovákiát. "Hogyan is tehetné? Háborút indítana? Aztán a NATO kettéválna, hogy egyik fele Szlovákia, a másik Magyarország oldalára állva indítana egymás ellen atomháborút" - vázolja a lehetetlen forgatókönyvet az elemző.

Szerinte Szlovákiában ideológiai eszközökkel gyártanak ellenséget, a magyarokra pedig egyszerűen szükségük van. "Ha nem lennénk, ki kellene bennünket találni" – fogalmazott.

Híd kötheti össze a két Komáromot

A két Komáromot összekötő új Duna-híd építéséről szóló tárgyalásokkal bízta meg a szlovák külügyminisztert Robert Fico kormánya a Révkomáromban (Komárno) tartott szerdai kihelyezett ülésén. Ján Kubišnak a magyar féllel a híd pontos földrajzi helyéről és az építési munkálatok finanszírozásának módjáról kell majd egyeztetnie.

Robert Fico kormányfő szerint Budapest az új híd építésére 2014-től tervezett elkülöníteni pénzt, Pozsony azonban előbbre hozná a beruházás kezdetét. A szlovák kabinet - részben a tervezett híddal összefüggésben - több infrastrukturális beruházásra is ígéretet tett a többségében magyarok lakta komáromi járásban. Révkomáromban például egy, a várost a híd forgalmától is tehermentesítő kerülőút épülne, és bővítenék a Pozsony Komárommal, valamint Nyitrát Komárommal összekötő főutakat is.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!