Szociáldemokrata győzelem várható Csehországban

A csehországi képviselőházi választást a szavazókörből távozók körében végzett első felmérések és becslések szerint a Cseh Szociáldemokrata Párt nyerte meg. Az exit poll szerint a szociáldemokraták 30, míg a Polgári Demokratikus Párt 26 százalékot kapott.
A szociáldemokrata győzelmet jósoló adatokat a prágai közszolgálati televízió jelentette be. E becslés szerint a Cseh Szociáldemokrata Pártra a választók 30, a Polgári Demokratikus Pártra 26, a Koalícióra 17, míg Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjára 13 százaléka szavazott. A többi 24 párt együttesen a szavazatok 14 százalékát szerezte meg.

Mandátumokra átszámítva a becslés alapján a szociáldemokratáknak 72, a polgári demokratáknak 62, a Koalíciónak 38, míg a kommunistáknak 28 képviselője lenne az új 200 tagú képviselőházban. A becslést az SC and C intézet készítette a választóhelységekből kilépő személyek válaszai alapján.

A pénteken és szombaton tartott képviselőházi választásokon 28 párt, mozgalom és koalíció indult. A pártlistákon a 200 képviselői mandátumért mintegy 6200 jelölt versengett. A cseh választási rendszer arányos, ezért csak a pártokra lehetett szavazni. Minden választónak azonban lehetősége volt két nevet bekarikázni, akik preferenciapontokat kapnak, s ezáltal előreléphetnek a pártlistán, akár bejutó helyre is.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32