Már a levegőben darabjaira hullott a tajvani utasszállító

Már a levegőben darabjaira hullott az a tajvani repülő, mely szombaton zuhant le az ország partjainál. Mivel a gép már kilencezer méter magasan repült, amikor a tragédia bekövetkezett, gyakorlatilag nincs esély arra, hogy túlélőket találjanak. A gépen 225 ember tartózkodott.
Már a levegőbe négy részre hullott a tajvani Kínai Légitársaság Boeing 747-ese - állapította Kay Yong meg a társaság légügyi főnyomozója. A gép 206 utasa és 19 főnyi személyzete közül valószínüleg senki nem élte túl a zuhanást - írja a BBC. A gép húsz perccel indulása után tűnt el a radarképernyőről. A mentési munkálatokat viharos idő hátráltatja, eddig nyolcvanhárom holttestet találtak meg.

"Katonai baleset" is okozhatta

Azt, hogy a gép négy részre hullott már a levegőben, egy katonai radar felvételei alapján állapították meg. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy a gép kilencezer méteres magasságban darabokra esett - mondta el Yong a BBC-nek. Az okokról egyelőre még csak találgatások folynak, felmerült az utastér hirtelen nyomásváltozása, robbanás, ütközés és katonai baleset lehetősége is.

A tajvani kormány a baleset után földre rendelte a légitársaság összes 747-esét. A döntést indokolva Csang Csiau Csu helyettes közlekedési miniszter elmondta: rengeteg oka lehet annak, hogy a gép darabjaira hullott, nem zárható ki, hogy a repülővel voltak mechanikus vagy szerkezeti problémák. A gép darabjai hetven kilométeres körben szóródtak szét. Hétfőre virradóra megtalálták a gép fekete dobozát, a szakemberek reményei szerint a rögzített adatokból kiderülhet a katasztrófa oka.

Nincs esély túlélőkre

Tovább folytatódik a kutatás az áldozatok bár egyre kisebb az esélye, hogy túlélőket is találjanak. A kutatásban katonai repülőgépek és helikopterek is részt vesznek. Szinte semmi esélyünk sincs arra, hogy túlélőkre találjunk - nyilatkozta Csang Kuo Cseng, a tajvani Polgári Légügyi Igazgatóság vezetője. Mivel nagyon nagy magasságból zuhant le a gép, nem hiszem, hogy bárki is túlélhette volna a becsapódást - tette hozzá.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47