Etelka, Aletta
-5 °C
0 °C

Folytatódó palesztin zavargások Jeruzsálemben

2007.02.10. 14:41
Összecsaptak a templomhegyi ásatások ellen tiltakozó palesztinok és az izraeli rendőrök.

A templomhegyi ásatások ellen tiltakozó palesztin fiatalok szombaton Kelet-Jeruzsálemben kövekkel dobálták meg az izraeli rendőröket, akik könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására.

A tizenéves palesztin tüntetők szemetes konténereket gyújtottak fel és kőzáport zúdítottak a kivezényelt rendőrökre, valamint egy kelet-jeruzsálemi rendőrőrsre, betörve számos, közelben parkoló gépkocsi ablakát. Elégettek egy izraeli zászlót és megdobáltak egy kanadai turistákat szállító buszt is. Az incidensekben senki sem sérült meg - közölte Smúél Ben Rubi, a jeruzsálemi rendőrség szóvivője. Hozzátette, hogy a nap folyamán további megmozdulásokra számítanak.

 Ásatásoktól félnek

A Jeruzsálem óvárosában lévő Templomhegyen - amelyen a muzulmánok harmadik legjelentősebb szent helye, az al-Aksza mecset is áll - napok óta amiatt feszült a légkör, hogy az izraeli hatóságok a héten ásatásokat kezdtek egy nagyszabású átépítési terv keretében az oda vezető egyik feljárónál. A zsidó állam ígéretet tett arra, hogy a földmunkák nem tesznek kárt a muzulmán szentélyekben, de a muzulmán világban attól tartanak, hogy az átépítést megelőző - s minden ilyen esetben kötelező - régészeti feltárás veszélyezteti a Mecsetek terének alapzatát, és azt az al-Aksza mecset elleni támadásként fogják fel.

Pénteken több ezer muzulmán hívő tüntetett a földmunkálatok ellen a Templomhegyen és környékén. A tiltakozók egy része összecsapott a rendőrökkel, 20 tüntető és 19 rendőr könnyebben megsebesült, tizenhét palesztint őrizetbe vettek. Az izraeli rendőrség, hogy elejét vegye az összecsapások kiújulásának, szombaton sem oldotta fel a szent hely látogatására bevezetett korlátozást, miszerint 45 év alatt muzulmán férfiak nem mehetnek imádkozni az al-Aksza mecsetbe.

Az ásatások az egész Közel-Keleten tiltakozást váltottak ki, tüntetések voltak pénteken Egyiptomban, Szíriában, Jordániában és Libanonban is. Az egyiptomi külügyminiszter, a jordániai uralkodó és a világ legnépesebb muzulmán országa, Indonézia az építkezés leállítására szólította fel Izraelt. Malajzia, az Iszlám Konferencia Szervezetének soros elnöke a nemzetközi közösség azonnali beavatkozását szorgalmazta.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!