Time: Putyin az év embere

Az amerikai Time magazin évtizedek óta megválasztja az Év Emberét, és idén az orosz elnök kapta a címet. Az indoklás szerint Vlagyimir Putyin hatalma nagyon megnőtt.

Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke lett az Év Embere a Time magazin szerint. Az amerikai hetilap évtizedek óta megválasztja az év emberét, a címet a harmincas években megkapta már Hitler, 1956-ban a magyar forradalmárok, 2001-ben Rudy Giuliani New York-i polgármester, tavaly pedig Ön, vagyis az internet használók általában.

A Time megjegyzi, hogy az Év Embere cím nem kitüntetés vagy elismerés: olyanok kapják, akik érdemben befolyásolják a világot. Szerintük Putyin nem demokrata, hanem a rend és stabilitás híve, akinek a szabadságjogoknál is fontosabb a stabil Oroszország.

A lap újságírói három és fél órát tölthettek Moszkva melletti irodájában, ami otthona közelében van egy zárt kiserdőben. Putyinról kiderül, hogy a klasszikus zenét szereti a legjobban, a Yesterday a kedvenc Beatles száma, minden reggel egy órát úszik és soha életében nem küldött még e-mailt saját kezűleg. Putyin tragédiának nevezte a Szovjetunió szétesését, elsősorban azért, mert 25 millió orosz került az ország határain kívülre.

A jövőre leköszönő elnököt azért választották meg a lap munkatársai, mert szerintük neki köszönhető, hogy Oroszország összeszedte magát és újra világhatalmi tényező lett. Putyinnak ugyan mennie kell az államfői posztról, de tavasztól ő lehet a miniszterelnök, utódja pedig régi szövetségese, Dmitrij Medvegyev lesz.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59