Szeptember 11-i túlélőnek adta ki magát

A Világkereskedelmi Központ elleni támadás túlélőit tömörítő civil szervezet leváltotta korábbi elnökét, mivel a nő nem tudta bizonyítani, hogy valóban a tornyokban volt 2001. szeptember 11-én. Tania Head többek között azt mondta, hogy súlyosan megégett és egy haldokló rábízta a jegygyűrűjét, de a New York Times szerint egyik állítása sem bizonyított.

A Világkereskedelmi Központ elleni támadás túlélőit tömörítő civil szervezet, a World Trade Center Survivor's Network leváltotta eddigi elnökét, mivel a nő nem tudta igazolni, hogy valóban a helyszínen volt 2001. szeptember 11-én. Tania Headet azután szólították fel történetének bizonyítására, hogy felmerült a gyanú állításainak hitelességét illetően.

A nő korábban azt állította, hogy súlyosan megégett a déli torony 78. emeletén, és miközben megpróbált kijutni a vérfürdőből, egy haldokló férfi átadta neki megjelölt jegygyűrűjét, amit ő később eljuttatott az özvegynek.

Saját életét állítólag egy férfi önzetlensége mentette meg, aki eloltotta lángoló ruháit, mielőtt lesegítették a lépcsőkön. Csak az tartotta benne az erőt, hogy arra a gyönyörű fehér ruhára gondolt, amit majd a közelgő esküvőjén viselt volna, írja a Guardian. A nő állítása szerint később azonban kiderült, hogy a Dave-nek nevezett vőlegény (akiről időnként a férjeként beszélt) életét vesztette az északi toronyban.

Beszámolója többek között a túlélőket tömörítő szervezet honlapján is megjelent, valamin főiskolai előadásokon is elmesélte a történetét, írja a Sun. Head emellett rendszeresen vezetett látogatásokat a helyszínen, ezeken többször politikusok, például Michael R. Bloomberg New York-i polgármester és Rudy Guiliani korábbi városvezető is részt vettek.

Nem igazolta állításait

Állításai alapján Head egyike volt annak a tizenkilenc túlélőnek, aki a gép becsapódási pontjánál magasabban lévő emeletről menekült meg. A New York Times azonban felhívta rá a figyelmet, hogy a nő egyik állítása sem bizonyított. A lap szerint az állítólagos vőlegény családja és barátai soha nem hallottak Headről, és annak sincs semmi nyoma, hogy valaha is dolgozott volna a korábbi munkahelyeként megjelölt cégnél.

Az elmúlt hetekben Head magánéleti okokra és érzelmi felindultságára hivatkozva három interjút is lemondott, és nem akart olyan részleteket közölni, amikkel alátámaszthatná állításait. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy semmi törvénytelent nem tett. A Times egyébként úgy tudja, hogy a civil szervezetnél betöltött pozíciójáért nem kapott fizetést.

"Jelenleg nem tudjuk megerősíteni, hogy Tania Head kapcsolatban állna a szeptember 11-ei eseményekkel" - mondták el a szervezet részéről, amikor felmerült a gyanú a nő történetének hitelességét illetően. Aztán lépéseket kezdeményeztek az ügyben: "Tania Head már nem áll kapcsolatban a World Trade Center Survivor's Networkkel" - olvasható a szervezet honlapján megjelent közleményben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32