Vilmos
10 °C
22 °C

Nemzetközi imatüntetést szervez Tőkés László egy sportpályáért

2007.05.29. 12:05
Bár a nagyváradi városi tanács márciusban a magyaroknak kedvező döntést hozott, a Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tanulói a mai napig nem használhatják az iskolájuk melleti sportpályát. Az egykor a Teleki grófok birtokában lévő területet eredetileg az ortodox egyháznak adták, márciusban viszont a két egyház közti felosztásáról döntöttek.

Szándékosan késleltetik a nagyváradi városi tanács egyik, a magyar kisebbségnek kedvező határozatának végrehajtását Tőkés László szerint. A református püspök ezért nemzetközi imatüntetést szervez.

Az erdélyi református egyház 2002-ben kapta vissza egyik nagyváradi épületét, ahol református gimnáziumot alapított. A városi tanács a ház melletti telket, amin sportpálya állt, a szomszédos ortodox parókiának ítélte. A református közösség az év elején imatüntetésekkel elérte, hogy a telket megosszák a két egyház között, így a gimnáziumnak is lehet sportpályája.

Tőkés szerint hiába sikerült a magyar kisebbségnek kedvező döntést kicsikarni a tiltakozásokkal, mert lényegi változás nem történt. Hiába döntött úgy a tanács március elején, hogy áprilisra konkrét terveket kell készíteni a pálya megosztására, eddig a határozatnak csak az a pontja valósult meg, hogy a magyar iskolásokat buszokkal szállítják a város egy másik sportpályájára.

A másik pálya viszont távol van, az oda-vissza út összesen negyven perc, így a testnevelés nehezen illeszthető be az órarendbe.

Tőkés egyházkerülete, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület jogi lépéseket is tett az ügyben a határozat végrehajtása érdekében, de "a helyzet valódi orvoslása érdekében" a tiltakozás egyéb módjait is folytatnák. Ezért szeretnék folytatni az egyszer már sikeres imatüntetéseket is.

A vitatott telek egyébként eredetileg a Teleki grófok birtoka volt, a területet a városi tanács saját döntésében adta oda a román ortodox egyháznak, ami a mártíriumot szenvedett ortodox pópáknak tervez emlékművet felállítani a területen.

15%
4999 Ft
4250 Ft
15%
5999 Ft
5100 Ft