A toryk is lehetnek melegek

Meleg vagyok, jelentette be nyilvánosan Alan Duncan konzervatív brit képviselő. Duncan az első olyan hivatalban lévő tory képviselő, aki ezt nyíltan vállalhatta, bár pártja még mindig megosztott a bejelentés megítélésében.
Alan Duncan az első olyan brit konzervatív képviselő, aki nyíltan vállalja és vállalhatja homoszexualitását. A pártelnök, Ian Duncan Smith üdvözölte a bejelentést, és támogatásáról biztosította az árnyék-külügyminisztert. A párt azonban továbbra is megosztott, a modernisták és hagyományokhoz ragaszkodó toryk között heves viták dúlnak Duncan színvallásán.

Változó konzervatívok

Idén januárban a konzervatívok változtattak a homoszexualitással kapcsolatos álláspontjukon, és azt indítványozták, hogy a meleg pároknak is adják meg a házaspároknak járó jogok egy részét. Alan Duncan szerint az eddigi konzervatív szokás: "nem baj, de ne beszélj róla", már nem járható út. Hozzátette: egy modern politikusnak mindenképpen őszintének kell lennie.

Duncan, aki kollégái előtt eddig sem titkolta másságát, a konzervatívok egyik rangidős képviselője. A férfi 1990-ben nagyban hozzájárult John Major sikereihez a pártelnöki választásokon, 1997-ben pedig William Hague megválasztásában játszott kulcsszerepet. A legutóbbi megmérettetésen Michael Portillot támogatta, aki ugyancsak nyíltan beszélt homoszexuális élményeiről. Elemzők szerint valószínűleg Portillo őszintesége miatt nem lehetett a párt elnöke.

Rengeteg meleg tory

Michael Brown egykori tory képviselő elmondta, hogy a "konzervatívok között mindig számos homoszexuális képviselő volt." Brownak 1994-ben kellett lemondania, mert egy bulvárlap megszellőztette, hogy egy férfivel töltötte a hétvégét, aki 21 évesnél fiatalabb volt. Az akkori törvények szerint ez még liliomtiprásnak számított.

A Munkáspártban nem baj

A konzervatív képviselők eddig mindig lemondtak, ha kiderült róluk hogy melegek. Ugyanakkor több Munkáspárti képviselő is nyíltan vállalhatta, hogy homoszexuális. Legismertebb közülük Peter Mandelson egykori közlekedésügyi, később Észak-Ír miniszter volt. Mandelsonnak kétszer is le kellett mondania, de ezeknek nem volt köze homoszexualitásához.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19