Cunamihoz gyenge volt a földrengés

Jóval kisebb energiájú volt a húsvéti szumátrai földrengés a karácsonyi cunamit okozónál, magyarázzák a tudósok a pusztító szökőár elmaradását.

Csak pánikot okozott, cunamit nem a Szumátra partjainál bekövetkezett földrengés hétfőn. A kutatók szerint ennek oka az lehetett, hogy a hétfői földrengés energiája meg sem közelítette a karácsonyi, háromszázezer ember halálát vagy eltűnését okozó cunamit elindító földrengését. A mostani földrengés epicentruma ráadásul mélyebben volt a földkéregben, mint a karácsonyi földrengéséé, írja a BBC.

Gyenge volt

A húsvéti földrengés epicentruma az indonéz partoktól kétszáz kilométerre, a Sunda-árokban volt. A terület egyike a föld leginkább földrengésveszélyes övezeteinek, a karácsonyi rengés is ezen a területen következett be. A kutatások szerint az ilyen feszültségi gócoknál bekövetkező rengések hajlamosak párosával bekövetkezni, így a hétfői földrengés nem is számított igazán meglepőnek a szeizmológusok körében.

John McCloskey, az észak-írországi Ulster Egyetem geológusa tíz napja a Nature című folyóiratban megjelent cikkében jelezte, hogy a karácsonyi földrengés nagyon megnövelte a kőzetlemezek közti feszültséget a Sunda-árokban. Véleménye szerint most azért maradhatott el a cunami, mert a mostani földrengés sokkal gyengébb volt a karácsonyinál.

A karácsonyi földrengés a Richter-skála szerint alig hat tizeddel volt erősebb a mostani, 8,7-es erősségűnél. A Richter-skála azonban exponenciálisan nő, így a karácsonyi rengés a mostaninál tizenkét-tizenötször erősebb hatású volt.

Törpehullám

Karácsonykor az Indiai-óceáni lemez csúszott be a kontinentális burmai lemez alá, a felszabaduló energia hatására a tengerfenék beomlott, a keletkező szökőár a part előtti sekély vizekben feltornyosulva tíz méter magasságú hullámot okozott. A mostani rengéseket követően csak egy kisebb cunamit észleltek, ez azonban a Maldív-szigeteken elhelyezett mérőegységek jelentése szerint alig 20-50 centis hullámot okozott.

Greg Romano, az amerikai Nemzeti Óceán- és Atmoszféra-megfigyelési Központ vezetője szerint a karácsonyi cunamit a földlemezek függőleges elmozdulása okozta. "Most közel sem volt akkora az elmozdulás", nyilatkozta a BBC-nek. Romano szerint ez összefüggésben lehet azzal is, hogy a mostani rengés epicentruma mélyebben, a földkéregben volt. "Nem tudjuk pondosan, milyen mélyen keletkezett a rengés, de azt tudjuk, hogy mélyebben, és ez kisebb hatást okozott a felszínen", mondta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25