Húsz évre ítélhetik az utaskísérőkre támadó magyar asszonyt

Börtönbüntetésre is számíthat az a bajai asszony, aki rátámadt az őt lefogni akaró légi utaskísérőkre a United Airlines egyik járatán. Az 55 éves bajai nőt rajtakapták, amikor egy utastársa poggyászában turkált. Most óvadék ellenében sem engedik szabadon.
Letartóztattak egy magyar nőt az Egyesült Államokban, a vád szerint rátámadt a légikísérőkre a United Airlines Frankfurt-Chicago járatán. Az 55 éves bajai K. Emmát óvadék ellenében sem engedik szabadlábon védekezni. Az asszonyt helyi idő szerint kedd délután tartóztatták le.

Rugdosta az utaskisérőket

Az AP információi szerint az asszonyt rajtakapták, amint egy másik utas kézipoggyászában turkál. A hatóságok szerint több tárgyat is kivett az idegen táskából mielőtt elkapták volna. Az eset után a pilóta K. Emma fogva tartását kezdeményezte. A tanúk elmondása szerint ekkor az asszony rugdosni kezdte az utaskísérőket - mondta el Ross Rice, az FBI szóvivője.

Húsz évre ítélhetik

Az eset során nem történt sérülés, a gép biztonságban landolt. K. Emmát most a chicagói városi büntetés végrehajtási intézetben tartják fogva tárgyalásáig. Az asszonyt akár húsz év börtönbüntetésre is ítélhetik. A szeptember 11-i terrortámadások óta az Egyesült Államokban szigorúan büntetik a repülőgép személyzetének ellenszegülő utasokat. K. Emma a kihallgatás során ártatlannak vallotta magát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25