Gyurcsány Ferenc és Julia Timosenko megbeszélése

Az Európai Unió Ukrajnára vonatkozó akciótervéről, a tiszai árvízveszélyről, illetve a magyar-ukrán gazdasági együttműködési, befektetési lehetőségekről cserélt eszmét szombat este Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a nem hivatalos látogatáson a hét végén Budapesten tartózkodó Julia Timosenko ukrán kormányfővel.
Az Országházban lezajlott megbeszélés utáni sajtótájékoztatójukon Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy gratulált az ukrán miniszterelnöknek az akcióterv aláírásához, amely szavai szerint Ukrajna EU-csatlakozásának előszobája lehet. A kormányfő hangsúlyozta, hogy nem változott Magyarország álláspontja: világos európai perspektívát kell nyújtani Ukrajna számára.

Gyurcsány Ferenc kitért arra, hogy a megbeszélésen azt is áttekintették, hogy a közeljövőben ukrán szakembereket fognak felkészíteni Magyarországon az EU vonatkozásában. A tiszai árvízveszély kapcsán a kormányfő "a lehető legszorosabb együttműködést" szorgalmazta a magyar és az ukrán árvízvédelmi hatóságok között.

Megfogalmazása szerint az árvíz elkerüléséhez, vagy ahhoz, hogy bekövetkezte esetén a lehető legkisebb kár keletkezzen, szükség van Ukrajna segítségére. Az ukrán nemzeti hajviseletet hordó Julia Timosenko felidézte, hogy a közelmúltbeli ukrajnai elnökválasztás után Kijev deklarálta EU-csatlakozási szándékát.

A miniszterelnök emlékeztetett Gyurcsány Ferenc közelmúltbeli kijevi látogatásán elhangzott kijelentésére, hogy Ukrajna egy biztos szavazatra - Magyarországéra - már számíthat az unióban.

Az ukrán kormányfő úgy értékelte, hogy a kijevi vizit alkalmával megbizonyosodtak arról, hogy Magyarország stabil, megbízható partner. Ezt illusztrálandó megjegyezte, hogy ezt a hét végét Budapesten töltik.

Julia Timosenko értékelése szerint az EU nagyon sok munkát fog jelenteni Kijev számára. A gazdasági lehetőségekről szólva Julia Timosenko kiemelte kőolaj- és földgázvezetékek építését, valamint a nyersanyagok feldolgozását.

Elmondása szerint a közeljövőben találkozik a kijevi magyar nagykövettel és részletesen beszámol neki a magyar fél ukrajnai befektetési lehetőségeiről. Az együttműködés vonatkozásában a kormányfő megemlítette a lakásépítést, valamint az agráriumot is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25