Az ukrán elnök menesztette a kormányt

Leonyid Kucsma ukrán elnök szombaton aláírta a rendeletet Anatolij Kinah kormányának menesztéséről, és Viktor Janukovics jelenlegi donyecki kormányzót javasolta a parlamentnek jóváhagyásra a miniszterelnöki posztra.
Olena Hromnicka, az államfő szóvivője újságíróknak elmondta: Leonyid Kucsma a kormányfő hatáskörének megszüntetéséről döntött, ami a menesztését jelenti. A kormányfő hatáskörének megszüntetésével kapcsolatosan döntés született az egész kormány menesztéséről is.

A jelenlegi kabinet az új kormány megalakulásáig ügyvezetőként tevékenykedik.

A negyvennyolc éves Anatolij Kinah 2001 májusa óta áll a kormány élén. A független Ukrajna történetének ez volt a kilencedik kormánya. Kinah 1995-96 között iparpolitikai miniszterelnök-helyettes volt. 1996-ban az ukrán gyáriparosok és vállalkozók szövetségének elnökévé választották, 1998-ban parlamenti képviselő lett, majd 1999-ben decemberében a Juscsenko-kormány első miniszterelnök-helyettese volt.

Kinah a Viktor Juscsenko reformkormánya iránti bizalmatlansági szavazás után került az új kormány élére. 2002 márciusában ismét parlamenti képviselővé választották, de a miniszterelnöki bársonyszék mellett döntött.

Viktor Janukovics 1950-ben született, gépészmérnöki képesítéssel rendelkezik. 1997 óta tölti be a Donyeck megyei állami közigazgatási hivatal vezetőjének tisztét, előtte fél évig a megyei kormányzó helyettese, azt megelőzően pedig húsz éven át különböző nagyvállalatokban töltött be vezető tisztségeket.

Leonyid Kucsma Moszkvában az Interfax-Ukraina hírügynökségnek nyilatkozva közölte: a leköszönő kormány javára írható, hogy fennállása alatt mindvégig fenn tudta tartani a gazdasági növekedést. A kabinet legfőbb hiányosságának nevezte viszont, hogy az nem tudott megbirkózni a szociális gondokkal.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04