Orbán Viktorra hajaz Hillary Clinton

Hillary Clinton az iowai visszaesését jelző pollok hatására rájött, hogy mindent be kell vetnie, ha meg akarja nyerni január 3-án az állami kaukuszt (amire egyre kevesebb esélye van). A győzelem egyik legfontosabb elemének a megfelelő mozgósítást tartja, amit Orbán Viktornak a 2002-es választási kampányban elhíresült felhívásához hasonló módszerrel biztosítana: mindenki hozzon magával még egy embert!

Hillary úgy képzeli a Hozzon-magával-még-egy-embert rendszer helyi változatát, hogy tízezer tapasztalt támogatója (akik már többször is résztvettek kaukuszon) biztosítja, hogy ugyanennyi újonc is eljusson a szavazás helyszínére. Így a tervek szerint csak ennek a programnak a segítségével legalább húszezer biztos támogatóval számolhatna Clinton január 3-án. (The Gazette)

A rendszert bemutató rendezvényen minden résztvevőnek felajánlották, hogy írjon alá egy kártyát, amivel vállalta, hogy Hillary Clinton elnökségéért indított kampány pajtása lesz, írja a New York Times politikai blogja. A vállalással kötelezettségek is járnak, a pajtásnak ugyanis: - a kaukuszt megelőző este kétszer is fel kell hívnia pajtás-párját, - a kaukuszra emlékeztető levelet kell írnia a másiknak, - lehetőleg meg kell szerveznie, hogy társával együtt menjenek a kaukuszra, de legalábbis találkozzanak a helyszínen.

Hillary szerint egyébként nemcsak ő, hanem a résztvevők is jól járnak a programmal, ugyanis amellett, hogy rászavaznak, akár életre szóló barátságok is születhetnek. Ehhez kapcsolódóan a korábbi first lady a nyitó rendezvényen felidézte, amikor régen egyik tanára egy feladat megoldásához párba rakta egy másik kislánnyal, akivel azóta is jó barátságban vannak.

Hillary tehát nem tett le a szoros versenyt ígérő Iowáról, ugyanakkor egyre több helyen írnak Clinton B-tervéről: ebben a New York-i szenátor kampánycsapata állítólag számol azzal a lehetőséggel, hogy az egyre erősebb Barack Obama elviszi Iowát. Ebben az esetben viszont össztűz-szerű kampánnyal a január 8-i new hampshire-i előválasztásig hátralévő négy napban gyorsan elejét vennék Obama lendületének. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy lassan akár egy C-tervre is szükség lehet, mert New Hampshire-ben is egyre jobbak Obama esélyei, ráadásul az iowai győzelem már önmagában több százalék pluszt jelenthet az első előválasztó tagállamban.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59