Hillary nem vállalja be

Hillary Clinton a kiélezett iowai versenyben már semmit sem bíz a véletlenre, írja csipkelődve a Los Angeles Times blogja. A lap azért méltatlankodik, mert a karácsony óta tartott kampányrendezvényeken a korábbiaktól eltérően ezúttal nem hagyott időt a közönség saját kérdéseire. Az előadások végén a hangszórókból azonnal felcsendült Clinton kampányzenéje, egyértelműen jelezve, hogy a rendezvények legérdekesebb része elmarad.

Olyan is előfordult, hogy egy riporternek sikerült közelebb férkőznie egy kérdéssel, de Hillary válaszra sem méltatva egész egyszerűen hátat fordított neki. Ráadásul a Times szerint lánya, Chelsea is hasonlóan reagált a kérdéssel érkező riporterekre. Egyébként már nem először gyűlik meg Clinton baja a nép kérdéseivel: korábban azzal vádolták, hogy előre lebeszélt módon, bérkérdezők segítségével kerüli ki a kényesebb témákat.

A csak-semmi-kérdés felfogás ugyanakkor nem igazán jött be a kampányrendezvényekre ellátogató iowaiaknak, akik nemcsak a sablonszövegekre kíváncsiak. „Kicsit csalódott voltam” - mondta hazafelé az egyik rendezvény résztvevője. „Elég általános dolgokról beszélt, és nem voltak kérdések.”

Valószínűleg a kritikák hatására, az egyik pénteki rendezvényen az egykori first lady azért mégis válaszolt három kérdésre, de a következő megállóknál már újra faképnél hagyta hallgatóságát. Kampánycsapata indoklása szerint Clinton a január 3-i kaukusz előtt még a lehető legtöbb választóval találkozni akar, de egyébként is sietnie kellett, mert csúszásban volt a tervezett programhoz képest.

Hillary azzal indokolta a kérdések hiányát, hogy tapasztalata szerint a legjobb kérdések nem a nagyközönség előtt hangzanak el. „A legjobb történeteket és a legjobb kérdéseket gyakran szemtől szemben hallom” - magyarázta. A Times szerint ezzel csak annyi probléma van, hogy az ilyen beszélgetéseket a sajtó munkatársai csak bajosan hallhatják.

Hillary két nagy demokrata riválisának, Barack Obamának és John Edwards-nek a kampánycsapata azonnal közölte, hogy jelöltjeik természetesen minden rendezvényen állnak a jelenlévők rendelkezésére. Talán éppen a Clinton-ügyre reagálva, John Edwards azt is bejelentette, hogy különösen sok kérdést vár hallgatóságától, sőt, már egy új weboldalon, vagy iowai főhadiszállásán telefonon indirekt módon is lehet tőle kérdezni.

 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59