Nem én kiáltok...

Barack Obama győzelme az iowai demokrata kaukuszon megrázta Amerikát.

Kevés bénább dolog van, mint amikor valaki Budapestről meg akarja magyarázni az USA összetett társadalmi és politikai folyamatait, amiket a legfelkészülett és legtapasztaltabb ottani elemzők is össze-vissza értelmeznek, úgyhogy legyünk nagyon óvatosak. De a fenti mondatot le kellett írni, olyan feltűnően igaz.

Az igen sokat látott Joe Klein a Time-ban Obama "történelmi győzelméről" ír. A skrupulusok nélküli vérprofi Dick Morris és neje/partnere a New York Postban Obama "történelmi győzelméről" ír. A konzervatív megmondó Fred Barnes (Weekly Standard) szerint immár a két párt összes jelöltje közül Obama a novemberi választás fő esélyese. Az idegesítő Arianna Huffingtonból meg kitört az idealista: "Ma este annak is van oka az örömre, akinek nem nyert a jelöltje. Mindannyiunknak van. (...) Barack Obama lelkesítő győzelme a vidékies, farm-táplálta, közép-nyugati, 92 százalékban fehér Iowában nagyon sokat mond Amerikáról és az amerikai szavazók mai gondolatvilágáról. Mert ma éjjel a választók úgy döntöttek, hogy nem akarnak visszanézni. A jövőbe akarnak nézni - mintha az elmúlt hét év alatt kimerült ország vissza akarná szerezni a fiatalságát."

A keddi előválasztásra készülő New Hampshire-ben pedig elszabadult valami, amit a CNN rém szellemesen Obamamániának nevezett el. De tessék megnézni a videót: autófolyamok kígyóznak, embertömegek állnak sorba, hogy ott lehessenek Obama kampányrendezvényein, ahol nyilván semmi újat nem fog mondani, meg egyébként, is tíz perc múlva meg lehetne nézni az interneten. Mégis ezrek tolonganak mindenhol, nem bír akkora helyen lenni egyik gyűlés sem, hogy beférjen minden érdeklődő. "Cape Codból jöttünk idáig, most meg nem férünk be, mert kicsit elkéstünk. De sebaj, nem adjuk fel a reményt."

A változás mellett a remény Obama kampányának kulcsszava, s jelen pillanatban úgy tűnik, a jelölt képes ebből az illékony valamiből átadni a potenciális választóknak. (Itt jegyezzük meg: messze nem arról van szó, hogy az összes többi jelölt rendezvényei az érdeklődés teljes hiánya mellett zajlanak. McCain is szép teltházakat produkál, Clinton és Edwards is nagy tömegek előtt beszél, csak Obama közönsége a sajtóbecslések szerint jellemzően két-háromszor nagyobb mindenhol az övéknél.) "Utálom ezt mondani, de Bobby Kennedy-hangulatot érzek" - írta a Wonkette egy megnyugtatóan cinikus posztjának kommentelője, s kimondva vagy kimondatlanul, de határozottan ott van a levegőben, hogy Obama tud valamit, amit utoljára a tragikus sorsú kisebbik Kennedy tudott.

Akinek van egy kis esze, az persze igen visszafogottan bánik az általánosításokkal meg a jóslatokkal. Iowát sem azért nevezik történelminek, mert akkor most már biztosan Obama lesz az elnök. De sokan úgy vélik, hogy Obama ottani kaukusz-győzelmével valóban véget ért Amerikában a faji politika korszaka. Természetesen nem abban az értelemben, hogy a társadalomban/politikában ne lenne többé számos esetben faktor a választói csoportok etnikai hovatartozása, hanem abban, hogy immár valóban tökmindegy, milyen színű egy jelölt, a lényeg csak az, hogy hatni tudjon a választókra. (Persze  az, hogy győzhetett, valójában nem feltétlenül egyenlő a tökmindeggyel. Sokak szerint éppenséggel előny a fekete bőrszín Obama számára, mert az apák, nagyapák, ükapák bűneit megismételni nem kívánó fehérek örömmel kompenzálnak.)

Obama iowai sikerének másik, potenciálisan messzire ható vetülete az volt, hogy tényleg sikerült megmozdítania a nagyjából 1968 óta üldözött, már-már misztikus "youth vote"-ot, a fiatalok szavazatait. Ha a fiatalok iowai részvétele hasonló arányokban máshol is megismétlődik, s ugyanígy Obama mellé állnak, az eldöntheti előbb a jelöltséget, majd az elnökválasztást is.

De ne szaladjunk előre: Obamáról novemberig százféleképpen derülhet ki, hogy egyáltalán nem egy korszerű Bobby Kennedy, hanem legfeljebb egy szerencsés George McGovern, jókor, jó helyen, jó szöveggel, amivel azonban előbb vagy utóbb beleáll a földbe. Ez akár már kedden megtörténhet.

Mégis, jelenleg könnyű meglátni Obamában azt, amiről Chris Cillizza így ír: "A mozgalom elindult. Obama számára mindig is az volt az egyetlen lehetséges út az elnökjelöltséghez, ha átformálja magát mozgalommá. Vagyis ha az emberek úgy vélik, az Obamára adott szavazattal nem egy szimpla jelöltet támogatnak, hanem megváltoztatják azt, ahogyan Amerikában a politika működik. (...) Más szóval: Obama ellenfelei dámáznak, miközben ő sakkozik. Ha Hillary Clinton vagy John Edwards beszél, a hallgatóság úgy tekint rájuk, mint politikusokra. Obamára - legalábbis e pillanatban - úgy tekintenek, mint egy mozgalom vezetőjére."

Hogy Obama és csapata milyen tudatosan él ezzel az eszközzel, azt jól jelzi az az apró tény, hogy a jelölt hivatalos weblapján hónapok óta ott a felhívás: "Csatlakozz a mozgalomhoz."

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!