Obama és a felszabadítás teológia

2008.03.17. 12:01
212 hozzászólás

Barack Obama kénytelen volt nyilatkozatban elhatárolódnia volt lelkészétől, aki nyilvánosságra hozott prédikációjában  9/11-en keresztül Hillary Clintont faji alapon támadta. A közismerten jobboldali Fox News által megszellőztetett felvétel valóban sok kínos megállapítást tartalmaz, és még inkább növelheti a zűrzavart.

Jeremiah White lelkésznek nem ez volt az első ilyen kínos kijelentése, idő kérdése volt, hogy mikor robban ki a botrány, amelyet Obama ellen tudnak indítanijobbról a közelgő pennsylvaniai előválasztás előtt. A 67 éves, most már nyugdíjas lelkész, aki évtizedeken keresztül állt a Trinity United Church of Christ nevű chicagói fekete-gyülekezet élén, ahova Obama is vagy 20 éve jár, aki összeadta feleségével Michelle-lel és aki gyerekeit keresztelte, sőt, akitől könyvének címe a Vakmerő remény (Audiacy of Hope) származik kicsit messzire ment.

Kijelentette, hogy Hillary-nek fogalma sincs, milyen is feketének lenni egy országban, fogalma sincs milyen, mikor azt mondják egy emberről, hogy „nigger”, és milyen lehet egy olyan országban élni, amely gazdag, előjogokkal rendelkező fehérek vezetnek és kétszer annyit tenni valamiért, mint amennyit egy fehérnek kell. Más prédikációjában-baj van, ha baj van-alapon, most aztán minden kínos mondatát előveszik- szeptember 11-ről azt mondta, hogy „támogattuk az állami terrorizmust a palesztinok és a fekete dél-afrikaiak ellen…most pedig dühösek vagyunk, hogy amit a tengerentúlon csináltunk most visszahullik ránk”. A feketékről azt mondta: „Azt akarják, hogy énekeljük: Isten áldja Amerikát (az USA nem hivatalos himnusza, egy hazafias dal a 20. század elejéről), annak ellenére, hogy a feketéket másodrendű állampolgárokká teszik... nem, nem, nem, a fene egye meg Amerikát!”

Obama nem válaszolt arra a kérdésre, hogy Wright Nagytiszteletű Úr tagja-e még az ő Afrikai Amerikai Vallási Vezetők Bizottságának. Később szóvivőjén keresztül jelezte, Mr. Wright már nem tagja többé. Obama pedig március 14-én a liberális politikai kulturális és politikai élet színe-virágát felvonultató hírportálon, a Huffington Postban megjelent cikkében élesen elhatárolódott volt lelkészének kijelentéseitől.

Az üggyel kapcsolatban két dolgot érdemes (ismét) szétválasztani. Az egyik a felszín, maga a téma és annak problematikája, a másik pedig a „mélység”, vagyis, miről is szól valójában ez a botrány.

Kezdjük talán a „mélységgel”. Talán a legjobban Mark Penn, Hillary vezető stratégája fogalmazta meg, mi is az igazi tétje ennek a botránynak. Azt nyilatkozta, hogy ha Obama Pennsylvániában a fehér, (most már) katolikus többségű államban nem tud nyerni és nem tudja begyűjteni a szavazatok és a delegáltak többségét, akkor novemberben sem fog tudni nyerni. Azaz nagyon úgy tűnik, hogy Obama többször megkérdőjelezett hitére próbálnak összpontosítani, és protestantizmusát próbálják lerontani és beállítani szélsőségesnek egy katolikus és fehér többségű (a lakosság mintegy 54%-a katolikus, és 86%-a fehér) államban. Ez azért is nagyon érdekes, hiszen sem McCain, sem pedig Hillary nem jött elő eddig még hitével, vallásosságával. Wright tiszteletessel azonban két legyet lehet ütni egy csapásra.

A hit önmagában kevés lenne, viszont Jeremiah Wright tiszteletes a fekete felszabadítás teológia egyik apostola, így teológiai irányvonalában nagyon izgalmasan és veszélyesen keveredik a politika a hittel, mindez megspékelve faji felhangokkal. Mindez nem újdonság, hiszen Bill Clinton New Hampshire után Obamát Jesse Jackson tiszteleteshez hasonlította…tehát beleillik egy elindított kommunikációs témába.

1970-ben egy fekete teológus John Cone meghirdette a „fekete erő” (black power) gondolatát, amely az evangélium átértelmezését úgy, hogy Jézus felszabadító örömhíre különösen a fehér, fajüldöző társadalomban az elnyomott feketéket szólítsa meg. Megjelent a „Fekete Kiáltvány” (Black Manifesto) , amely a fehér egyházakat bűnbánatra szólította, és jóvátételt kért a múlt bűnei miatt a feketék számára, ami sokakban ellenérzéseket kelt. Ezt a felfogást ma a lelkész-politikus Jesse Jackson tiszteletes képviseli.

Maga a jelenség (mint feketeteológia) teljesen jogos és természetes emberi igény: az ember, itt most a jelesül a fekete ember életének, tapasztalásainak lényegét, lényének sajátos viszonyulásait szeretné teológiájába átültetni. És miért ne lehetne Isten akár fekete? Dogmatikailag világos, hogy Istennek nincs bőrszíne, Isten léte és létének leírása túl van az emberi fogalmakon, meghaladja azokat. Mondhatjuk úgy is, Isten minden-bőrszínű és semmilyen sem. Ha egy afrikai amerikai feketének szeretné hinni és látni, érezni Istent, ez ma nem okozhat fennakadást.

Maga a feketeteológia eredete azonban a fekete öntudat ébredésére vezethető vissza, amely az 1960-as évek Amerikájának oly jellemző és egyedülálló vonása. Így mindjárt az elejétől fogva a feketeteológiát áthatotta a fekete polgárjogi mozgalom és a felszabadításteológia, amely Dél- Amerikában születik meg, és amelynek legfőbb nézőpontja az elnyomottak és a szegények felszabadítása Jézus evangéliuma által. Vagyis a Bibliát, mint a felszabadítás elbeszélést olvassák. Különösen nagy hangsúlya van Izraelnek Egyiptomból való kijövetelére (ennek az eseménynek a motívumai különösen nagy hagyománnyal rendelkeznek a fekete gyülekezetekben, különösen Martin Luther Kingnél).

„Wright tiszteletes a lelkészem volt, nem a politikai tanácsadóm”-próbált védekezni Obama. Kérdés, elhiszi-e ezt pennsylvania népe? Hillary eddig vezet. Nem is kevéssel. S hogy McCain keze mennyire lesz bent a demokrata előválasztás eredményében, talán ez is kiderül.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?