Brad Pitt és Bush Obama távoli rokonai

2008.03.26. 21:35
20 hozzászólás

Barack Obama gyakran viccelődött kampányrendezvényein egy 2007-es családfakutatás eredményével, amely kiderítette, hogy távoli rokonságban áll Dick Cheney alelnökkel. Egy kedden nyilvánosságra hozott vizsgálat alapján az illinois-i szenátor ennél is illusztrisabb távoli unokatestvérekkel büszkélkedhet, George Bush jelenlegi elnökön kívül további öt korábbi elnökkel áll rokonságban. „A rokonsága átszövi az egész politikai palettát” - mondta Christopher Child családfakutató, aki évekig vizsgálta az elnökjelöltek származását. (The New York Times, AP)

Az 1845-ben alapított New England Historic Genealogical Society, az Egyesült Államok legrégebbi és legnagyobb nonprofit családfakutatója kiderítette, hogy Obama és Bush közös őse az 1662-ben elhunyt Samuel Hinkley. A korábbi vezetők közül az idősebb Bush, Gerald Ford, Lyndon Johnson, Harry S. Truman és James Madison is a Kansas-i anyától és kenyai apától született demokrata jelölt távoli rokonai, de emellett az egykori brit kormányfő Sir Winston Churchill-lel és az amerikai polgárháború híres tábornokával, Robert E. Lee-vel is közös őstől származnak. A vizsgálatból az is kiderült, hogy Brad Pitt szintén Obama távoli rokona, közös ősük, Edwin Hickman 1769-ben halt meg.

Érdekes véletlen, hogy az anyai ágon francia-kanadai származású Hillary Clinton éppen a színész barátnőjével, Angelina Jolie-val áll távoli rokonságban. Távoli rokonai alapján Hillary egyébként leginkább sztárénekes lehetne, de Madonna, Celine Dion és Alanis Morissette mellett az egykori first lady rokonai közé tartozik még Jack Kerouac író és Camilla Parker-Bowles, Károly herceg felesége is. Clinton és Jolie az 1718-ban elhunyt Jean Cussonon keresztül áll rokonságban.

A kevesebb rendelkezésre álló adat miatt a republikánus elnökjelölt John McCain családfáját nehezebben tudták visszakövetni, ezért igazán ismert rokonként a hetvenkét éves vietnami veterán egyelőre csak Laura Bush first ladyt tudja felmutatni. Ugyanakkor esetében a kutatók szerint még biztosan számítani lehet az elkövetkező hónapokban néhány megdöbbentő felfedezésre. McCain egyébként korábban azt állította, hogy az egykori skót király Robert Bruce egyik távoli rokona, ugyanakkor a brit családfakutatók a Guardian szerint rövidtávon cáfolták kijelentését.

A családfakutatók egyébként figyelmeztették a választókat, hogy ne a távoli rokonaik alapján ítéljék meg a jelölteket. „Az a helyzet, hogy mindannyian rokonai vagyunk híres embereknek. Csak az a kérdés, hogy mennyi munkát fektetünk ennek a kiderítésébe” - magyarázta D. Brenton Simons, a családfakutató szervezet vezetője. Hozzátette, hogy az annyira távoli rokonok, mint Bush és Obama már nem rendelkeznek több közös génnel, mint egy véletlenszerűen kiválasztott járókelővel.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!